Sam Szmodics a Szoboszlaiék ellen kezdő Ipswich új szerzeménye

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.08.16. 14:39
Sam Szmodics az Ipswich Townban folytatja (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba (Premier League) feljutó Ipswich Town hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Blackburn Roverstől a négyszeres ír válogatott Sammie Szmodicsot, akiről januárban ír lapok azt írták, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta őt a magyar nemzeti csapatba.

Januári cikkünkben megírtuk, hogy az Irish Examiner egyik újságírója, John Fallon tényként közölte, hogy Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya meghívta a nemzeti csapatba a Blackburn Rovers támadóját, Sammie Szmodicsot, de ezt több pontban cáfolta meg a Magyar Labdarúgó-szövetség, míg a játékos úgy nyilatkozott, hogy az ír válogatottban szeretne játszani.

Az Angliában született, ír és magyar állampolgársággal is rendelkező Szmodicsot az írek már 2021-ben meghívták válogatottjukba, de sérülés miatt nem lépett pályára, majd márciusban már bemutatkozott az írek színeiben, s azóta még háromszor – köztük a magyar válogatott elleni, 2–1-es ír sikerrel végződő meccsen – lépett pályára.

A 28 éves támadó középpályás kiválóan teljesített a 2023–2024-es idényben, hiszen az angol másodosztályban 44 bajnokin 27 gólig és nyolc gólpasszig jutott, de ehhez még három meccsen hat gólt tett hozzá az FA-kupában.

Bár az Ipswich nem közölte, a mértékadó Transfermarkt szerint Szmodicsért 10.6 millió eurót fizetett a Blackburnnek az Ipswich, melynél a támadó 2028-ig írt alá.

A Premier League-be 22 év után visszajutó Ipswich Town szombaton 13.30-tól a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool elleni hazai mérkőzésével kezdi az új idényt.

AUGUSZTUS 16., PÉNTEK
ANGOL PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ
21.00: Manchester United–Fulham (Tv: Match4)
AUGUSZTUS 17., SZOMBAT
13:30: Ipswich–Liverpool (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
16:00: Arsenal–Wolverhampton (Tv: Spíler1)
16:00: Everton–Brighton
16:00: Newcastle United–Southampton (Tv: Match4)
16:00: Nottingham–Bournemouth
18:30: West Ham–Aston Villa (Tv: Spíler1)
AUGUSZTUS 18., VASÁRNAP
15.00: Brentford–Crystal Palace (Tv: Spíler1)
17.30: Chelsea–Manchester City (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
AUGUSZTUS 19., HÉTFŐ
21.00: Leicester–Tottenham (Tv: Match4)
 

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
1 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
15 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
17 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
21 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik