A Chelsea csatára megígérte: a következő mesterhármasát ismét CR gólörömével ünnepli

B. D. K.B. D. K.
2024.09.19. 13:31
Nicolas Jackson tavaly novemberben, miután megszerezte a harmadik gólját a Tottenham ellen (Fotó: Getty images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea csatára, Nicolas Jackson még tavaly árulta el, hogy gyerekként mekkora rajongója volt Cristiano Ronaldónak, ám a közösségi oldalak a szerződéshosszabbítása után ismét felkapták a nyilatkozatát. A Mirror cikkéből idézünk!

„Amikor gyerek voltam, imádtam Cristiano Ronaldót. A neve ott volt a pólómon, amely mindig rajtam volt. Nem klasszikus mez volt, mivel azok drágák voltak. De volt egy mezem, amelyre tollal ráírtam a 7-est és Ronaldo nevétárulta el Nicolas Jackson.Természetesen úgy tettem, mintha ő lennék, ám nehéz volt követni a mérkőzéseit, mivel ahhoz elő kellett fizetni. Ezért át kellett mennünk az egyik barátomhoz. Sokan, együtt néztük a meccseit. Minden barátommal átmentünk egyikünk házába, hogy ott megnézzük a Real Madridot.”

Nicolas Jackson az új szerződése aláírásakor elmondta, hogy amikor legközelebb mesterhármast szerez, akkor azt ismét úgy fogja megünnepelni, mint legutóbb, mint ahogy Ronaldo szokta.

 

Legfrissebb hírek

César Azpilicueta bejelentette visszavonulását

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:03

Ronaldo duplázott, először bajnok vele az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2026.05.21. 21:55

Labdarúgás: legyőzte a svájciakat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.05.21. 17:42

Labdarúgás: döntetlent játszott Ausztriával az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.05.20. 16:29

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Minden más foci
2026.05.20. 12:44

Labdarúgás: az ajánlás hatása – jóval több fiatalperc az NB I-ben

Utánpótlássport
2026.05.20. 12:07

A Bournemouth lett a királycsináló: csak ikszelt a Manchester City, lecsúszott a bajnoki címről!

Angol labdarúgás
2026.05.19. 22:30

Rekord, Cristiano Ronaldo hatodik világbajnoksága jön – íme, a portugálok kerete!

Foci vb 2026
2026.05.19. 14:05
Ezek is érdekelhetik