Lenyűgöző látvány – százezer férőhelyes stadiont kaphat az MU

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.09.24. 15:14
null
Forrás: Manchester United/X
Az angol élvonalbeli Manchester United hivatalos felületein tett közzé látványterveket a csapat lehetséges új stadionjáról.

A klub honlapján egy gazdasági jelentést tett közzé, amely szerint a stadion és a környező terület felújításának számos előnye lenne. 

Az Oxford Economics által készített jelentés szerint a projekt hatalmas növekedést hozna az Egyesült Királyság gazdaságának, ugyanis 92 ezer munkahelyet és 17 ezer új otthont teremtene, ráadásul évi 1.8 millió látogatóval számolnak. Kitértek arra is, hogy ha a projekt megvalósul, az évi 7.3 milliárd fontot jelenthetne az Egyesült Királyság gazdaságának.

Részletezték, hogy az Old Trafford környékén számos fejlesztést elvégezhetnek, s egy százezer férőhelyes, világszínvonalú stadion épülhet, ugyanakkor a BBC azt írta, hogy a klub tulajdonosai még fontolgatják, hogy egy vadonatúj létesítményt építsenek – ami a lap szerint 2 milliárd (kb. 942 milliárd forint) fontba kerülne – vagy újjáépítsék a meglévő területet.

A BBC arról is írt, hogy Andy Burnham, Manchester polgármestere szerint nem költenek közpénzt a Manchester United otthonának felújítási terveire. A projektet nehezíti, hogy a stadion mögötti vasúti terminált is át kellene költöztetni, hogy teret adjon a bővítésnek.

A Manchester Unitednek egyébként 1910 óta otthona az Old Trafford, amit legutóbb 1973-ban újítottak fel, a közelmúltban viszont problémák jelentkeztek a létesítménnyel, hiszen májusban lényegében vízesésszerűen folyt az eső a stadion tetejéről. 

 

Legfrissebb hírek

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
8 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
11 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
13 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
16 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13
Ezek is érdekelhetik