PL: Haaland ezúttal gólképtelen maradt – a Manchester City pontokat hullajtott Newcastle-ban

BALÁZS DÁVIDBALÁZS DÁVID
2024.09.28. 15:26
Gordon kiharcolta és értékesítette a Newcastle büntetőjét (Fotó: Getty Images)
A Manchester City 1–1-es döntetlent játszott a Newcastle United vendégeként az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 6. fordulójának nyitó mérkőzésén.

A Newcastle jóval többet, hat teljes napot is pihenhetett a mérkőzésre, hiszen a gárda hétközi Ligakupa-meccsét el kellett halasztani. A Manchester City viszont pályára lépett hét közben, az Arsenal ellen múlt vasárnap hazai pályán döntetlenre mentett csúcsrangadó után kedden ismét otthon játszott a csapat, amely tartalékos összetételben túljutott a Watfordon.

Pep Guardiolának a mai meccsen az idény végéig kidőlő Rodrit és Kevin De Bruynét is nélkülöznie kellett, utóbbi az októberi válogatott szünet után térhet vissza sérüléséből.

Az első 35 perc kiegyenlített játékot hozott, sőt, inkább a hazaiak által közelebb a gólhoz, de aztán Josko Gvardiol előnyhöz juttatta a vendégeket (0–1).

A szünet előtt a Newcastle egyenlíthetett volna, de Joelinton lövését kivédte Ederson.

Az 56. percben Anthony Gordon lépett ki, a manchesteriek kapusa pedig buktatta őt, így büntetőt kapott a hazai együttes. A labda mögé a sértett állt, és nem hibázott (1–1).

A Newcastle lendületben maradt, veszélyes és gyors támadásaikban benne volt az újabb gól, ám kimaradtak a helyzetek.

Újabb találatot nem láthattunk, így a címvédő Manchester City ismét csak egy ponttal gazdagodott. A Newcastle közelebb állt a győzelemhez, de a döntetlennel sem lehet elégedetlen.


ANGOL PREMIER LEAGUE
6. FORDULÓ
Newcastle United–Manchester City 1–1 (Gordon 58. – 11-esből, ill. Gvardiol 35.)
Később
Arsenal–Leicester City 4–2 (Gabriel Martinelli 20., Trossard 45+1., Ndidi 90+4. – öngól, Havertz 90+9. – öngól, ill. Justin 47., 63.)
Brentford–West Ham United 1–1 (Mbeumo 1., ill. Soucek 54.)
Chelsea–Brighton & Hove Albion 4–2 (Palmer 21., 28., 31., 41. – a másodikat 11-esből, ill. Rutter 7., Baleba 34.)
Everton–Crystal Palace 2–1 (McNeil 47., 54., ill. Guéhi 10.)
Nottingham Forest–Fulham 0–1 (Jiménez 51. – 11-esből)
Wolverhampton Wanderers–Liverpool 1–2 (Ait-Nouri 56., ill. Konaté 45+2., Szalah 61. – 11-esből)

VASÁRNAP
15.00: Ipswich Town–Aston Villa (Tv: Match4)
17.30: Manchester United–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

HÉTFŐN
21.00: AFC Bournemouth–Southampton (Tv: Match4)

   
A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Liverpool

6

5

1

12–2

+10

15

2. Manchester City

6

4

2

14–6

+8

14

3. Arsenal

6

4

2

12–5

+7

14

4. Chelsea

6

4

1

1

15–7

+8

13

5. Aston Villa

5

4

1

10–7

+3

12

6. Fulham

6

3

2

1

8–5

+3

11

7. Newcastle

6

3

2

1

8–7

+1

11

8. Brighton & Hove Albion

6

2

3

1

10–8

+2

9

9. Nottingham Forest

6

2

3

1

6–5

+1

9

10. Tottenham

5

2

1

2

9–5

+4

7

11. Manchester United

5

2

1

2

5–5

0

7

12. Brentford

6

2

1

3

8–10

–2

7

13. Bournemouth

5

1

2

2

5–8

–3

5

14. West Ham

6

1

2

3

6–10

–4

5

15. Everton

6

1

1

4

7–15

–8

4

16. Leicester City

6

3

3

8–12

–4

3

17. Crystal Palace

6

3

3

5–9

–4

3

18. Ipswich Town

5

3

2

3–8

–5

3

19. Southampton

5

1

4

2–9

–7

1

20. Wolverhampton

6

1

5

6–16

–10

1

 

 

Legfrissebb hírek

Maresca már télen tudta, hogy a Manchester City vezetőedzője lesz

Angol labdarúgás
1 órája

Videó: Messi, Kane, algériai–osztrák dráma – a csoportkör utolsó napjának 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
Tegnap, 8:18

Videók: Messi nélkül és Messivel is ment a góllövés az argentinoknak

Foci vb 2026
Tegnap, 5:35

Hat meccs, egy tripla, két dupla – a 16. vb-játéknap 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.27. 08:44

Amerikai pite: Már csak 1 fontos kérdés maradt a kieséses szakasz előtt? – vb-kibeszélő, 15. nap

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:27

Megdőlt a világbajnoki gólrekord; kikaptak a németek és az amerikaiak is – a 15. játéknap 16 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:15

Az eddig gól nélküli törökök háromszor is betaláltak az amerikaiaknak – videó

Foci vb 2026
2026.06.26. 04:17

Szép támadás után szerzett vezetést Japán, hatalmas Elanga-bombával egyenlítettek a svédek – videó

Foci vb 2026
2026.06.26. 02:32
Ezek is érdekelhetik