Rúben Amorim a válogatott szünetig marad a Sportingnál

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.10.30. 16:24
Rúben Amorim még nem most veszi át az MU irányítását (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, minden jel arra utal, hogy a portugál Sportingot 2020 óta irányító Rúben Amorim lesz az angol élvonalbeli Manchester United következő vezetőedzője azt követően, hogy a „vörös ördögök” hétfőn menesztették Erik ten Hagot, s helyére ideiglenes jelleggel Ruud van Nistelrooyt bízták meg. A portugál Record úgy tudja, Amorim a válogatott szünetig marad a Sportingnál.

A Record értesülései szerint a Manchester United azt szerette volna, hogy Amorim azonnal csatlakozzon a „vörös ördögökhöz”, az angol klub pedig kész kifizetni a lisszaboniak által kért 10 millió eurós kivásárlási árat, de Frederico Varandas, a Sporting elnöke feltételeket szabott a szakember távozásával kapcsolatban.

Ennek értelmében a klubelnök azt szeretné, hogy Amorim csak a következő válogatott szünetben, azaz november közepén távozzon a Sportingtól, s még ő irányítsa a csapatot az Estrela és a Braga elleni bajnokikon, valamint a kettő közötti, Manchester City elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

A portugál lap hozzáteszi, hogy Varandas azért is döntött így, hogy időt nyerjen, és megtalálja Amorim utódját, aki jó eséllyel a B-csapat eddigi vezetőedzője, Joao Pereira lehet.

Fabrizio Romano úgy tudja, hogy a Sporting szeretné, hogy Amorim kitöltse 30 napos felmondási idejét, ugyanakkor az MU azon dolgozik, hogy mihamarabb megállapodjon a felekkel.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
8 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
14 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35