Arne Slot a lelátóról figyelheti a Liverpoolt a Southampton ellen

SALIGA NORBERTSALIGA NORBERT
Vágólapra másolva!
2024.12.18. 10:56
Arne Slot csak a lelátóról adhat majd instrukciókat a kispadon ülőknek és a csapatnak (Fotó: Getty Images)
A Liverpool szerdán a Southamptonnal találkozik a Ligakupa negyeddöntőjében, Arne Slot azonban csak a lelátóról adhat instrukciókat a kispadon ülőknek és a csapatnak.

Harmadik sárga lapját kapta az idényben a Fulham elleni hétvégi bajnokin (2–2) az alapvetően hidegvérű Arne Slot, a Southampton elleni Ligakupa-negyeddöntőben így nem állhat az oldalvonal mellett, helyette várhatóan segédje, Sipke Hulshoff vezényel. A holland szakember elmondása szerint félreértették egymást a bírói stábbal, ugyanis a kéretlen szavakat az egyik játékosának címezte, a negyedik játékvezető viszont azt hitte, a bíráskodást véleményezte a szakember – azonnal villant a sárga lap.

Egyébként az ellenfél, a Soton is ideiglenesen megbízott menedzserrel, az U21-esek edzőjével, Simon Ruskkal készül a hétközi összecsapásra, ugyanis hétfőn menesztette szakvezetőjét, Russell Martint. A szakvezető az első idényében az élvonalba vezette a dél-angliai együttest, ám a Premier League-ben egyelőre könnyűnek találtatik a csapat, utolsó a bajnokságban, kilenc pontra a bennmaradást érő helyektől. A „szentek” egyetlen győzelmüket novemberben érték el az Everton ellen, ezenkívül két döntetlenjük és tizenhárom vereségük van. A csapat vasárnap hazai pályán kapott ki 5–0-ra a Tottenhamtől úgy, hogy a végeredmény már az első félidőben kialakult.

„Nagyon sajnálom Russell Martint, remekül teljesített az elmúlt idényben a Southamptonnal, ebben az évadban is jó focit játszanak, ezt már megtapasztaltuk, nehéz meccsen három-kettőre vertük meg őket, szóval mindig sajnálod, ha egy menedzser nem kap lehetőséget a folytatásra, és különösen, mert olyan szakember, akinek határozott elképzelése volt arról, mit akar játszatni a csapatával, csak sajnos nem tudott elég pontot szerezni  – mondta a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón a Liverpoolt gardírozó 46 éves holland edző. – Ami minket illet,  normális, hogy minden trófeáért harcolunk, mindenhol a győzelemért szállunk harcba. Ez történt az előző évadban is, amikor a csapat megnyerte a Ligakupát, így nem vagyok meglepve, hogy jelen pillanatban is versenyben vagyunk négy fronton.”

A Soton elleni Ligakupa-negyeddöntőben ezúttal is a kezdőcsapatban kaphat helyet a Liverpool magyar válogatott játékosa, Szoboszlai Dominik, és még az is megtörténhet, hogy ismét szokatlan szerepkörben villan meg, ugyanis a Brighton elleni nyolcaddöntőben – amelyet a „vörösök” 3–2-re nyertek meg – a centerposzton vetette be a szakvezető. 

ANGOL LIGAKUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Szerda
20.30: Arsenal–Crystal Palace
20.45: Newcastle United–Brentford
21.00: Southampton–Liverpool (Tv: Match4)
Csütörtök
21.00: Tottenham Hotspur–Manchester United (Tv: Match4)

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
1 órája

A Liverpool bejelentette Jérémy Jacquet szerződtetését

Angol labdarúgás
6 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
15 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
17 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
21 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Szoboszlai a jövőjéről és a vezérszerepről, Kerkez az ütközéséről is beszélt

Angol labdarúgás
2026.02.01. 21:44
Ezek is érdekelhetik