Kerkez Amorimnak is bizonyított az MU elleni mérkőzésen

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.12.23. 12:03
Rúben Amorim is tudja, a Unitednek javulnia kell (Fotó: Getty Images)
A Manchester United vasárnap hazai pályán 3–0-ra kikapott az AFC Bournemouthtól – a hazaiak menedzsere, Rúben Amorim a rögzített helyzetekről beszélt, s bizakodva tekintett előre. Kerkez Milos az 50. meccsét játszotta a csapatban, és az angol lapok jóra értékelték a teljesítményét.

„Mindenki látta a mérkőzést: a futballban nincs olyan, hogy valami igazságos vagy nem, mert mi nem szereztünk gólokat, ők viszont igen, pedig nem engedélyeztünk nekik helyzeteket a rögzített szituációkat leszámítva idézi a Manchester United honlapja Rúben Amorimot. Mindenki ideges volt egy kicsit, nemcsak a játékosok, a szurkolók is. Nehéz időszak ez a klub számára, ezt minden mérkőzésen lehet érezni, főleg hazai pályán.”

A portugál szakember elmondta, minden aspektus fontos, és természetesen igyekeznek javítani a védekezésen a rögzített helyzeteknél, főleg, mivel sok csapat kifejezetten ezekre épít, s ebben jó. Emellett közölte, folytatják a munkát, most arra kell koncentrálni.

„Egyszer minden rossznak vége szakad, ahogy egyszer minden jónak is vége szakad, szóval tovább kell dolgoznunk, ki kell tartani az elképzeléseink mellett, főleg ilyen nehéz pillanatokban. Legközelebb is megpróbáljuk, igyekszünk megnyerni a következő meccset” – tette hozzá az MU menedzsere.

A Bournemouthban 50. alkalommal pályára lépő Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést az MU ellen, és a bal oldali védő jó osztályzatokat kapott a találkozó után – a Sky Sports 8-asra, a FotMob 7.1-re, a Yahoo Sports 7-esre, a FootballCritic 6.7-re értékelte a teljesítményét, amivel rendre az élmezőnyhöz tartozott csapatában.

A UtdDistrict pedig arról ír, hogy a Bournemouth játékosa megmutatta, kire van szüksége Amorimnak – ezt már a címben is kiemelve. A lap cikke szerint Kerkez remekül levette a pályáról a hazaiak támadóját, Amad Diallót, s meggátolta, hogy támadások bontakozzanak ki a manchesteriek jobb oldalán, ráadásul minden párharcát megnyerte amellett, hogy 40 labdaérintése volt az összecsapáson. Dylan Penketh továbbá azt írja, Kerkez fantasztikus volt, és megmutatta, hogy a Unitednek nyáron új bal oldali védőt kell igazolnia.

ANGOL PREMIER LEAGUE
17. FORDULÓ
Manchester United–AFC Bournemouth 0–3 (0–1)
Manchester, Old Trafford, 73 720 néző. Vezette: Pawson
MAN. UNITED: An. Onana – Mazraui, Maguire, L. Martínez – Dalot, Mainoo, Ugarte (Garnacho, 55.), Malacia (Yoro, a szünetben) – A. Diallo, Bruno Fernandes – Zirkzee (Höjlund, 54.). Menedzser: Rúben Amorim
BOURNEMOUTH: Kepa – A. Smith (Cook, a szünetben), Zabarnij, Huijsen, Kerkez – Christie, T. Adams (J. Hill, 89.) – Ouattara, Kluivert (Billing, 78.), Semenyo (Brooks, 89.) – Evanilson (Enes Ünal, 71.). Menedzser: Andoni Iraola
Gólszerző: Huijsen (30.), Kluivert (61. – 11-esből), Semenyo (63.)

Angol labdarúgás
2024.12.22. 16:55

Ezt nehéz lesz megmagyarázni: Kerkezék három góllal legyőzték a Unitedet az Old Traffordon

A két csapat között hat pontra nőtt a különbség a tabellán. Kerkez Milos 50. meccsén lépett pályára csapatában.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37