Mikel Arteta aggódhat, Bukayo Saka és Raheem Sterling is kidőlt

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.12.23. 17:00
Bukayo Saka a Crystal Palace elleni mérkőzésen sérült meg (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) harmadik helyezett Arsenal két játékosa, Bukayo Saka és Raheem Sterling is több hétre kidőlt.

Szombaton simán, 5–1-re nyert az Arsenal a Crystal Palace vendégeként, így a mérkőzést megnyerte a csapat, de Bukayo Sakát elveszítette, akit a 24. percben le kellett cserélni. A 43-szoros angol válogatott szélső jobb combhajlítója sérült meg (a szezonban már harmadszor), ami miatt több hétig nem lesz bevethető.

„Nem fest jól a helyzet mondta Mikel Arteta, az „ágyúsok” menedzsere a csapat hétfői sajtótájékoztatóján. – Saka nagyon fontos tagja az együttesnek, óriási hatással van a csapatra. Szép feladat előtt állunk, hogy túljussunk egy újabb nehézségen, amiből már volt néhány az idényben.”

Raheem Sterling már a szombati bajnokin sem tudott pályára lépni, ugyanis az előző napi edzésen fájdalmat érzett, és több héten át rá sem számíthat a szakmai stáb.

„További vizsgálatokra lesz szükség kedden, hogy megtudjuk, mennyire súlyos a sérülése. A térdéről van szó, csak még várnunk kell 24 órát a vizsgálattal, de biztosan kiesik egy időre” – árulta el a spanyol edző.

Sterling csapattársánál jól kevesebbet, csak 11 mérkőzést játszott az idényben, abból is csupán egyet végig, s egy találata mellett két asszisztja van. Saka kiesése jóval nagyobb érvágás, 24 találkozón kilenc gólja és 13 gólpassza van, ráadásul sűrű időszak következik, január végéig 10 összecsapás vár az Arsenal – hat bajnoki, egy FA-kupa-, egy Ligakupa- és két Bajnokok Ligája-meccs. Legközelebb pénteken lép pályára a londoni gárda, 21.15-től (Tv: Match4) az Ipswich Townt fogadja majd.

 

Legfrissebb hírek

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2026.02.03. 23:20

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22
Ezek is érdekelhetik