Szoboszlai már edzett, az FA-kupában térhet vissza

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.01.10. 10:42
Szoboszlai csütörtökön már edzett, szombaton visszatérhet (Fotó: Getty Images)
Arne Slot, a Liverpool labdarúgócsapatának menedzsere megtartotta szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját az Accrington Stanley elleni FA-kupa-mérkőzés előtt.

Szoboszlai Dominik betegség miatt az előző két mérkőzést kihagyta, a Manchester United elleni bajnokin és a Tottenham elleni Ligakupa-elődöntőn sem léphetett pályára.

Arne Slot menedzser az Accrington Stanley elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Szoboszlaira is kitért.

Minden mérkőzésen megvan a lehetőség, hogy pályára lépnek, ez is ilyen – válaszolta újságírói kérdésre Arne Slot, aki Szoboszlai mellett Jarell Quansahra is utalt. – Dominik csütörtökön már edzett az U21-esekkel. Jarell kisebb betegséggel bajlódott múlt héten, emiatt is kellett lehoznom legutóbb, de úgy számolok, hogy bevethető lesz holnap.”

A szakvezető kitért még az átigazolási pletykákra, elmondása szerint 100 alkalomból kilencvenkilencszer ezek nem valósulnak meg, úgyhogy nem is kommentálná őket. Emellett védelmébe vette Trent Alexander-Arnoldot, aki a Manchester United ellen gyengélkedett, a Tottenham ellen pedig nem került be a kezdőbe. 

„Trent Manchester United elleni meccse gyengébb volt, de egy-két kivételtől eltekintve a többin a megfelelő és a jó között teljesített. Sok nagyszerű meccse is volt. Tudom, hogy nagy figyelem övezi mostanság, de szeretnék rámutatni, hogy milyen jól szállt be a Tottenham ellen, és hogy miként fogadták őt a szurkolók. Ennek nagyon örültem a meccsen.”

A Liverpool szombaton 13,15-kor fogadja az Accringtont.

Angol labdarúgás
2025.01.08. 20:52

Kikapott a Tottenham otthonában a Liverpool – Szoboszlai még nem játszhatott

Bentancur nagyon balszerencsés sérülést szenvedett, Bergvall gólja döntött a hajrában.

 

Legfrissebb hírek

Egyelőre nem tudja tartani az intenzitást a Liverpool Andoni Iraola alatt

Angol labdarúgás
3 órája

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
23 órája

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Ilyen hatással lehet Iraola és stábja Szoboszlai pontrúgásaira

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:49

„Nem volt itt semmilyen vita” – Szoboszlai a Jones-incidensről

Angol labdarúgás
2026.08.04. 16:40

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11

Szoboszlai: A rögzített helyzeteket még gyakorolnunk kell

Angol labdarúgás
2026.08.03. 10:29