„Rettenetesen ingatag a liverpooli védelem” – angol sajtóreakciók az isztambuli vereség után

„Újabb csoda Isztambulban, de ezt nagyon is bánta a Liverpool” – ezzel a címmel illette tudósítását a BBC, visszautalva a Bajnokok Ligája 2005-ös döntőjére, amelyet 0–3-ról nyert meg a Liverpool a Milan ellen.
A BBC a tudósításában kiemelte, hogy a Liverpool még sohasem kapott ki BL-meccsen úgy, hogy a 69. percben előnybe került, ráadásul mindezt olyan csapat ellen szenvedte el, amelyet a korábbi liverpooli játékos, Dirk Kuyt vezetett megbízott edzőként.
A Liverpool Echo kiemelte, hogy Iraola rotációja ezúttal nem jött be, Alexander Isak és Florian Wirtz pihentetése miatt Bradley Barcola először játszott középcsatárt, mögötte Szoboszlai Dominikkal. A sérülésből az Arsenal elleni hétvégi bajnokin csereként visszatérő magyar válogatott játékosról, akinek a szabálytalanságát a Fener első egyenlítő gólját eredményező szabadrúgás követte, így összegzett: „A közelmúltbeli sérülése után nem volt akkora hatása a támadójátékra. A hajrában jobbhátvéd pozícióba vitte át Iraola, de ott is küszködött.”
A lap megjegyezte, a Bajnokok Ligája lebonyolítási rendszerében ez a vereség papíron belefér az első három meccsét megnyerő csapatnak, inkább a meccs végi összeomlás aggasztó. „Ahelyett, hogy az Arsenal elleni hazai bajnoki vereséget követően újra önbizalmat szerzett volna a csapat, még mélyebb gödörbe került, és a válogatott szünet előtt a Crystal Palace elleni bajnoki határozza majd meg, milyen állapotban vág neki a hektikus november végi, decemberi meccsdömpingnek.”
A givemesport.com elsősorban Barcola játékát kritizálta, a PSG-től szerződtetett támadó egyáltalán nem játszott hatékonyan, és azután is bizonytalan volt, hogy kikerült a szokásos posztjára, a pálya szélére. A Sky Sports hangsúlyozta, hogy Isak, Wirtz és Cody Gakpo becserélése azonnali eredményt hozott, hiszen Wirtz indítása után Gakpo középre ívelése után szerezte meg a Pool második gólját Isak.
„Bradley Barcoláért 120 millió fontot fizetett a Liverpool, és ma nem játszott olyan jól csatárként vagy szélsőként, mint néhány saját nevelésű, sokkal olcsóbb játékos, mint például Rio Ngumoha – mondta a Sky Sports szakértőjeként Jamie Carragher, a Liverpool korábbi játékosa. – A középpályán is jelenleg Trey Nyoni a Liverpool legjobbja, nem azok, akik drága szerződést kaptak a közelmúltban, mint Szoboszlai vagy Ryan Gravenberch.”
A FourFourTwo is az első liverpooli gólt szerző (19 évesen a klub valaha volt legfiatalabbjaként európai kupameccsen) Nyoni játékát emelte ki, megjegyezve, Iraolának a kezdőcsapatban kell tartania a remek formában játszó fiatalt.
Sok kritika érte Kosztasz Cimikaszt, aki a lapok egybehangzó véleménye szerint az idénybeli legrosszabb meccsét játszotta. A liverpool.com blogoldal meg is jegyezte, hogy akár ő, akár Kerkez Milos játszik, az ember mindig a másikat kívánja a csapatba. Az idényben eddig remek teljesítményt nyújtó Jeremy Jacquet játéka is hagyott kívánnivalót maga után (az első gólnál kivált a sorfalból, és a „belső” oldaláról pattant a kapuba a labda, míg a harmadiknál többedmagával körbevették ugyan Vedat Muriqit, ő sem ugrott fel fejelni).
Stephen Warnock, egy másik korábbi liverpooli védő a BBC elemzőjeként úgy véli, „az Arsenal az ehhez hasonló meccseket simán lezárja. Az a legnagyobb baj, hogy rettenetesen ingatag a liverpooli védelem, és bármelyik pillanatban képesek gólt kapni. Ezen a szinten elképesztő hibákat láttunk a pontrúgásoknál és a kapu elé ívelt labdáknál egyaránt.”
BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 4. FORDULÓ
Fenerbahce (török)–Liverpool (angol) 3–2 (1–1)
Isztambul, Sükrü Saracoglu Stadion, 42 000 néző. Vezette: Turpin (francia)
Fenerbahce: Ederson – Nélson Semedo (Müldür, 75.), Skriniar, Peprah Oppong, A. Brown – Guendouzi, Kanté, Yüksek – Greenwood (Aydin, 89.), R. Lukaku (Muriqi, 63.), Irfan Can Kahveci (Aktürkoglu, 75.). Megbízott vezetőedző: Dirk Kuyt
Liverpool: Alisson – Joe Gomez (Wirtz, 66.), Jacquet, Van Dijk, Cimikasz (Kerkez, 76.) – A. Mac Allister, Nyoni (Koumas, 85.) – Víctor Munoz (Isak, 66.), Szoboszlai, Ngumoha (Gakpo, 66.) – Barcola. Vezetőedző: Andoni Iraola
Gólszerző: Greenwood (29.), A. Brown (73.), Muriqi (79.), ill. Nyoni (25.), Isak (69.)












