Nem gondolkodik; Darwin megint Darwin volt – a Liverpool támadóján élcelődik az angol sajtó

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2025.02.20. 09:50
Darwin Núnezt sokan támadják kihagyott helyzete miatt (Fotó: Getty Images)
A Liverpool ikszelt az Aston Villa vendégeként szerda este a Premier League 29. fordulójában. A bajnoki éllovas komoly esélyt szalasztott el, amikor Darwin Núnez üres kapura fölé lőtt Szoboszlai Dominik passzát követően. Az angol sajtóban több portál is élcelődik rajta, vagy éppen támadja az uruguayi támadót.

 

„Tízpontos előnnyel 12 mérkőzéssel a vége előtt és egy nem túl meggyőző rivális ellen a Liverpool szinte bebiztosíthatta volna a Premier League bajnoki címét, de Darwin megint Darwin volt. Mindig meglep, hogy milyen katasztrofálisak a befejezései. Ez az a fajta baklövés, amit a Liverpool még megbánhat” – idézi a The Telegraphot a vi.nl.

A Liverpool Echo elfogadhatatlan pillanatként írta le Núnez ziccerét. „Hős lehetett volna, ám csak a jövőjével kapcsolatos bizonytalanságot erősítette fel. Az ő égbekiáltó hibája akár döntő is lehet ebben az idényben, a lövése után Arne Slot a fejét fogta. A Liverpool még soha nem fizetett ennyi pénzt egy játékosért, egy ilyen játékosnak ez a lehetőség puszta formalitás.”

A TNT Sportsnál a korábbi liverpooli támadó, Robbie Fowler is megszólalt az uruguayi támadó kapcsán: „Nem koncentrál eléggé a játékra. Ha nem magabiztos, vissza kell térnie az alapokhoz. Labdákat passzolni, átvenni, az egyszerű megoldást választani, de nem gondolkodik. Az egyik legnagyobb hiba, amit idén láttunk, ez már szinte bűncselekmény. Ennek tényleg nem szabadna megtörténnie.”

„Slot hátralépett, várta, hogy a hálóban köt ki a labda... Pár másodperc után hitetlenkedve a fejét a kezeibe temette. Darwin Núnezzel nem először fordul elő ilyen liverpooli pályafutása során.” – írja a The Times. Darwin Núnez 0.89-es xG mutatót érő helyzetet hagyott ki.

A PREMIER LEAGUE X-OLDALA SEM HITTE EL

ÍGY REAGÁLTAK A LIVERPOOL-SZURKOLÓK

ANGOL PEMIER LEAGUE
29. FORDULÓ
ASTON VILLA–LIVERPOOL 2–2 (2–1)
Birmingham, Villa Park, 41 910 néző. Vezette: Pawson
Aston Villa: E. Martínez – Andrés García (Cash, 67.), Disasi, Mings, Digne (Maatsen, 78.) – McGinn (Bogarde, 86.), Tielemans – M. Asensio (Malen, 67.), Rogers, Rashford (Ramsey, 67.) – Watkins. Vezetőedző: Unai Emery
Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold (Bradley, 66.; Quansah, 89.), I. Konaté, Van Dijk, Robertson – Gravenberch, A. Mac Allister (L. Díaz, 81.) – Szalah, C. Jones, Szoboszlai – Diogo Jota (D. Núnez, 66.). Vezetőedző: Arne Slot
Gólszerző: Tielemans (39.), Watkins (45+2.), ill. Szalah (29.), Alexander-Arnold (61.)

   
AZ ÁLLÁS       
1. Liverpool26187162–26+3661
2. Arsenal25158251–22+2953
3. Nottingham Forest25145641–29+1247
4. Manchester City25135752–35+1744
5. Bournemouth25127644–29+1543
6. Chelsea25127647–34+1343
7. Newcastle25125842–33+941
8. Fulham25109638–33+539
9. Aston Villa26109737–40–339
10. Brighton & Hove Albion25910638–38037
11. Brentford251041143–42+134
12. Crystal Palace2579929–32–330
13. Everton2579927–31–430
14. Manchester United24851128–34–629
15. Tottenham24831348–37+1127
16. West Ham25761229–47–1827
17. Wolverhampton25541635–54–1919
18. Ipswich Town25381423–50–2717
19. Leicester City25451625–55–3017
20. Southampton25232019–57–389

 

 

Legfrissebb hírek

A PSG-ből igazolt tizennyolc éves szélsőt az Aston Villa – hivatalos

Angol labdarúgás
18 órája

Kép: két régi jó barát – Erling Haaland Szoboszlai Dominikkal közös fotót posztolt

Angol labdarúgás
21 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
2026.08.31. 23:00

A nyár legnagyobb fogása? Liverpoolba szerződött a PSG sztárja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.31. 15:40

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
2026.08.30. 19:34

Kétméteres kapus érkezhet Liverpoolba – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.30. 17:45

Joao Pedro két kapura játszott, a Chelsea hétgólos meccsen verte meg a Brightont

Angol labdarúgás
2026.08.30. 17:13

„Nem tudom megmagyarázni, talán gond volt a táblával” – Iraola a Forest tizenegyeséről

Angol labdarúgás
2026.08.30. 14:46