Slot szerint a trófeák megnyerése Aranylabdához segítheti Szalahot

2025.02.25. 12:19
Fotó: Getty Images
Arne Slot, az angol labdarúgó-bajnokságban listavezető Liverpool vezetőedzője úgy véli, minél több trófeát szereznek meg idén, annál nagyobb esélye lesz Mohamed Szalahnak, a csapat támadójának elnyerni az Aranylabdát.

Szoboszlai Dominik 32 éves egyiptomi csapattársa a szakértők többsége szerint pályafutása legjobb idényét teljesíti, a Premier League-ben 27 meccsen 25 gólnál és 16 gólpassznál jár, de a Bajnokok Ligájában is meghatározó tagja az alapszakaszt az élen záró vörösöknek: hét találkozón háromszor volt eredményes és négy gólpasszt osztott ki.

Afrikai játékos George Weah 1995-ös diadala óta nem hódította el az Aranylabdát, a Liverpoolból pedig a 2001-ben győztes Michael Owen érdemelte ki legutóbb az elismerést.

„Nagyszerű dolog, hogy Mo neve szóba kerül az Aranylabda kapcsán, mert ez azt jelzi, hogy ő is jól teljesít és mi is jók vagyunk csapatként. Ugyanakkor ahhoz, hogy továbbra is ott forogjon a neve az esélyesek között, a folytatásban is úgy kell teljesítenie, mint az elmúlt hét-nyolc hónapban” – nyilatkozta Slot. A holland tréner hozzátette, annak, aki aranylabdás, általában el kell hódítania valamilyen trófeát, ezért a Liverpool és Szalah is kihívásokkal néz szembe ebből a szempontból is.

„Megvan az esélyünk arra, hogy nyerjünk valamit, és ha ez sikerül, akkor neki is sokkal nagyobb esélye lesz elnyerni az Aranylabdát” – mondta Slot Szalahról, akinek még mindig nem hosszabbították meg a mostani idény végén lejáró szerződését Liverpoolban.

A Pool szerdán a Newcastle Unitedet fogadja az angol bajnokság hétközi, 27. fordulójában, március 16-án pedig ugyancsak a Newcastle-lal vívja a Ligakupa döntőjét.

Minden más foci
2025.02.25. 09:30

Szalah remek sorozatban van, egyre nagyobb az előnye az Aranycipő-versenyben

Mateo Retegui utolérte Harry Kane-t a második helyen.

 

 

Legfrissebb hírek

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
23 órája

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
23 órája

Egyelőre nem tudja tartani az intenzitást a Liverpool Andoni Iraola alatt

Angol labdarúgás
2026.08.11. 10:27

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Ilyen hatással lehet Iraola és stábja Szoboszlai pontrúgásaira

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:49

Mohamed Szalah két évre írt alá a Trabzonsporhoz – hivatalos

Egyéb egyéni
2026.08.06. 14:11

Videó: tömegek fogadták Szalahot a trabzoni reptéren

Minden más foci
2026.08.05. 21:10