Ange Postecoglou: Nem hiszem, hogy a motivációval van probléma

Sári RolandSári Roland
2025.04.22. 10:39
A Tottenham menedzsere szerint nem elég fókuszált a csapat (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Tottenham 2–1-es vereséget szenvedett a Nottingham Forest ellen a Premier League-ben. A találkozót követően a Spurs menedzsere kijelentette, szerinte nem a motiváció hiánya a rossz teljesítményük oka.

„Csalódáskeltő volt ez a meccs” – jelentette ki a Tottenham trénere a klub honlapjának. – „Ez egy olyan meccs volt, amit sosem szabadna elveszítenünk.”

„Nagyon frusztráló, hiszen csodálatosan futballoztunk. Szinte egész végig domináltuk a meccset, mégsem sikerült nyerni. Egész idényben ez volt a helyzet, könnyű gólokat kaptunk és saját magunkat hoztuk ezzel nehéz helyzetbe. Egyszerűen nem vagyunk elég fókuszáltak” – tette hozzá a szakember. 

A mostani idényben 18. vereségét megszerző Spurs immár a 16. a tabellán mindössze 37 ponttal, így lehetséges, hogy a klub Premier League-történelmének legalacsonyabb pontszámával zárnak. 

„Nem hiszem, hogy a motivációval van probléma. Ha ezt látják a nézők, akkor nagyot tévednek. A szétszórtságunknak fizetjük meg az árát jelenleg és annak, hogy nem tudjuk kihozni magunkból a maximumot. A játékosaim nagyon is motiváltak” – folytatta az értékelését Ange Postecoglou

„El kell fogadnunk a tényt, hogy nem azon a szinten játszunk, ahol kellene. Nem szeretek veszíteni, pedig mostanában gyakran előfordul. Ki kell javítanunk a hibáinkat, hogy legyen eredménye a futballnak, amit játszunk.”

Angol labdarúgás
2025.04.21. 23:22

Visszatért a Forest a győztes útra, a Tottenham bánta

A Tottenham a legutóbbi öt bajnokijából a negyediket is elvesztette.

ANGOL PREMIER LEAGUE
33. FORDULÓ
Tottenham Hotspur–Nottingham Forest 1–2 (Richarlison 87., ill. E. Anderson 5., Wood 16.)

   
1. Liverpool33247275–31+4479
2. Arsenal331812361–27+3466
3. Nottingham Forest33186953–39+1460
4. Newcastle331851062–44+1859
5. Manchester City33177964–42+2258
6. Chelsea33169858–40+1857
7. Aston Villa33169853–47+657
8. Bournemouth3313101052–40+1249
9. Fulham331391148–45+348
10. Brighton & Hove Albion331212953–53048
11. Brentford331371356–50+646
12. Crystal Palace3311111141–45–444
13. Everton338141134–40–638
14. Manchester United331081538–46–838
15. Wolverhampton331151748–61–1338
16. Tottenham331141861–51+1037
17. West Ham33991537–55–1836
18. Ipswich Town33492033–71–3821
19. Leicester City33462327–73–4618
20. Southampton33252624–78–5411
a pl állása


 

 

Legfrissebb hírek

A PSG-ből igazolt tizennyolc éves szélsőt az Aston Villa – hivatalos

Angol labdarúgás
6 órája

Kép: két régi jó barát – Erling Haaland Szoboszlai Dominikkal közös fotót posztolt

Angol labdarúgás
9 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
20 órája

A nyár legnagyobb fogása? Liverpoolba szerződött a PSG sztárja – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:40

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
2026.08.30. 19:34

Joao Pedro két kapura játszott, a Chelsea hétgólos meccsen verte meg a Brightont

Angol labdarúgás
2026.08.30. 17:13

„Nem tudom megmagyarázni, talán gond volt a táblával” – Iraola a Forest tizenegyeséről

Angol labdarúgás
2026.08.30. 14:46

Világbajnok kapussal erősített a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.30. 11:16