Andrew Robertson is elmondta véleményét Kerkez Milos Liverpoolba igazolásáról

D. S. B.D. S. B.
2025.06.06. 10:50
Andrew Robertson is megszólalt Kerkez Milos Liverpoolba igazolásának ügyében (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, egyre inkább valószínű, hogy a magyar válogatott balhátvéd, Kerkez Milos nyáron az angol élvonalbeli Bournemouthtól a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató címvédő Liverpoolhoz szerződjön. Kerkeznek a csapatba kerülésért Andrew Robertsonnal kell megküzdenie. A skót válogatott kapitánya a BBC Scotlandnak nyilatkozott Kerkez Liverpoolba szerződéséről.

A 31 éves Robertson 2017-ben igazolt Liverpoolba a Hull Citytől, s a „vörösöknél” hamar meghatározó játékossá vált, hiszen az eltelt szűk nyolc évben minden sorozatot figyelembe véve 342 mérkőzésen 11 gólig, illetve 67 gólpasszig jutott, de hiába van helyettese a görög válogatott Kosztasz Cimikasz személyében, minden jel arra utal, hogy Kerkez Milos is Liverpoolba igazol, tehát Robertson újabb posztriválist kap maga mellé.

A BBC Scotland most arról írt, hogy a skót balbekket eddig nehéz volt kiszorítani, de ez Kerkez érkezésével megváltozhat. Most a magyar válogatott védő Liverpoolba igazolása kapcsán Robertson is megszólalt.

„Nem vagyunk ostobák, úgy tűnik, létrejöhet az üzlet – mondta Robertson. – De amíg ez nem történik meg, addig ezen egy pillanatig sem gondolkodom. Magamra hagyatkozom. Bízom a képességeimnek és ez hajt előre. Nyolc fantasztikus évet töltöttem Liverpoolban, trófeákat nyertem a csapat egyik oszlopos tagjaként, amire hihetetlenül büszke vagyok. Nem leszek fiatalabb, ezen nem tudok változtatni, de továbbra is hiszem, hogy sokat hozzá tudok tenni a csapat játékához és erre koncentrálok” – tette hozzá a skót védő. 

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
5 órája

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
6 órája

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
21 órája

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
Tegnap, 13:39

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:44

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
2026.09.25. 23:02

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46