„Gyógyulj meg, apu!" – megműtötték David Beckhamet

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2025.06.27. 14:35
null
Legutóbb a klubvilágbajnokságon mutatkozott nyilvánosság előtt az Inter Miami tulajdonosaként (Fotó: Getty Images)
Az angolok egykori ikonikus labdarúgója, Sir David Beckham műtéten esett át, amely során jobb csuklóját operálták meg. Felesége, Victoria és gyermekeik is támogatták őt. Érdekesség, hogy a sérülést még 22 évvel ezelőtt szerezte a futballpályán.

Sir David Beckham 2003-ban egy Dél-Afrika elleni felkészülési mérkőzésen sérült meg. Bár a karját bekötötték, összeszorított fogakkal folytatta a játékot. A meccs után kórházba vitték, ahol ellátták a sérülést, és egy csavart ültettek be a karjába, hogy elősegítsék a gyógyulást. Normál esetben az ilyen rögzítők idővel felszívódnak, ám egy friss röntgenfelvétel ennek az ellenkezőjét mutatta.

Az 50 éves Beckham – akit nemrég ütöttek lovaggá – már évek óta szenvedett a fájdalomtól, de csak az elmúlt hetekben döntött úgy, hogy megoperáltatja magát. Így történt meg a beavatkozás 22 évvel a sérülés után.

Üzenet az Instagramon

Victoria Beckham szívmelengető üzenetet küldött férjének a közösségi médiában:

Gyógyulj meg, apu!

Gyermekeik is bátorították őt: egy karkötőt ajándékoztak neki, amellyel mielőbbi felépülést kívántak.

 

 

Legfrissebb hírek

Nem bírt az Everton az újonc Leeds Uniteddel

Angol labdarúgás
2026.01.26. 23:06

Síbalesetet szenvedett, meg kellett műteni Lothar Matthäust – fotó

Német labdarúgás
2026.01.22. 17:28

Keresztszalag-szakadással műtötték a Paks hátvédjét

Labdarúgó NB I
2026.01.20. 15:38

Megműtötték a világbajnok kardvívót, Katona Renátát

Egyéb egyéni
2026.01.15. 10:33

Szoboszlai hatalmas gólt lőtt, a Liverpool simán továbbjutott az FA-kupában

Angol labdarúgás
2026.01.12. 22:40

„Nem volt szívrohamom” – Roberto Carlos megnyugtatta a rajongóit

Minden más foci
2026.01.02. 09:56

A csereként beálló Tom Cairney távoli góljával mentett pontot a Fulham

Angol labdarúgás
2026.01.01. 20:29

Szoboszlai Dominik újabb lendületet adhat a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
2025.12.30. 09:02
Ezek is érdekelhetik