Megvan az egyezség, a City és a Lyon megállapodott Cherki átigazolásáról

D. S. B.D. S. B.
2025.06.09. 14:29
Megszületett az egyezség a Manchester City és a Lyon között Rayan Cherki átigazolása ügyében (Fotó: Getty Images)
Úgy tűnik, alaposan belelendült a keret megerősítésébe az angol élvonalbeli Manchester City, amely egyre közelebb került három játékos megszerzéséhez is, ugyanis Rajan Ait-Nuri, Tijjani Reijnders és Rayan Cherki bejelentése is a küszöbön áll.

Sajtóértesülések szerint a Wolverhampton algériai szélső védője, Rajan Ait-Nuri már át is esett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon és hamarosan aláírhatja új szerződését a Manchester Cityvel. Ezt követően arról lehetett hallani, hogy Pep Guardioláék mindenben megegyeztek az AC Milannal, amelynek 55 millió eurót fizetnek a holland válogatott középpályásért, Tijjani Reijndersért, aki állítólag már alá is írta szerződését, s csak a hivatalos bejelentés van hátra a transzferből.

Ezt követően hétfőn arról írt a The Athletic, hogy a Manchester City megállapodott az Olympique Lyonnal a 21 éves támadó középpályás, Rayan Cherki átigazolásának ügyében. Noha a Liverpoolt irányító Arne Slot nyaralását megszakítva személyesen is találkozott Cherkivel, úgy tűnik, a francia válogatott játékos inkább a Cityt választja, ugyanis a manchesteriek és a Lyon megegyezett a játékos 40 millió eurós kivásárlási árában.

A szaklap azt is tudni véli, hogy Cherki 2030-ig szóló szerződést köt, s az angol csapat tervei szerint minél hamarabb szeretné véglegesíteni az átigazolást, hogy új játékosa pályára léphessen a szombaton kezdődő klubvilágbajnokságon.

A Lyonnál nevelkedő Cherkiért élcsapatok sora állt sorba, ami nem is csoda, hiszen a 2024–2025-ös évadban 44 mérkőzésen 12 góllal és 20 gólpasszal segítette csapatát.

 

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:27

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:20

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Felkészülés: a City hátrányból verte meg az Atletit Szöulban; hatgólos meccsen ikszelt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.09. 15:15

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08