Reijnders aláírt, hamarosan bejelenti a Man. City – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
2025.06.09. 12:40
Tijjani Reijnderst hamarosan bejelenti a Manchester City (Fotó: Getty Images)
Az átigazolási ügyekben jól informált olasz újságíró, Fabrizio Romano információi szerint aláírta szerződését az angol élvonalbeli Manchester Cityvel az AC Milantól érkező holland válogatott középpályás, Tijjani Reijnders.

Mint arról már a múlt héten beszámoltunk, az AC Milan 26 éves középpályása, Tijjani Reijnders fantasztikus idénye – húsz gólhoz járult hozzá – után nem marad a milánóiaknál, ugyanis a Manchester City szeretné szerződtetni. Megírtuk, hogy a középpályás és Pep Guardioláék a személyes feltételekben már mindenben megegyeztek, de a klubok még nem jutottak dűlőre a vételárat illetően.

A legutóbbi információk szerint aztán a Sky Sports hétfőn már arról írt, hogy hamarosan lezárhatják a transzfert az érintettek, ugyanis a City kifizeti a Milannak a Reijndersért kért 46.3 millió fontot (55 millió eurót). Ezt követően néhány órával Fabrizio Romano már arról számolt be, hogy a holland játékos már alá is írta új szerződését, s hamarosan hivatalosan is bejelentik az érkezését.

Eközben a manchesteriek a honlapjukon búcsúztak el harmadik számú kapusuktól, a szerződése lejártával távozó, 39 éves Scott Carsontól, aki ugyan 2019 óta tartozott a klub kötelékébe, hat év alatt mindössze két mérkőzésen védte a csapat kapuját. Az egyiket ugyan lehozta kapott gól nélkül, de a másikon három gólt kapott.

 

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:27

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:20

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Felkészülés: a City hátrányból verte meg az Atletit Szöulban; hatgólos meccsen ikszelt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.09. 15:15

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08