Guardiola: Két év múlva abbahagyom az edzősködést

R. D. P.R. D. P.
2025.07.28. 13:40
null
Már most tudja, hogy szünetre lesz szüksége... (Fotó: Getty Images)
Pep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője a GQ magazinnak adott interjúban jelentette be, hogy a jelenlegi szerződése lejártát követően határozatlan időre visszavonul az edzősködéstől. A katalán tréner szavai szerint a döntés végleges.

Tudom, hogy ezután az időszak után meg fogok állni, ez biztos. Ez már eldőlt, több mint biztos.

Pep Guardiola nem határozott meg konkrét időkeretet a szünetre – lehet, hogy csak egyéves „szabadság”, mint ahogy az FC Barcelonától való távozása után is történt, de az sem kizárt, hogy hosszabb időre távol marad a futballtól. „Abba fogom hagyni két év múlva, mert szükségem van arra, hogy megálljak, és magamra, a testemre koncentráljak” – indokolta döntését.

Visszaemlékezett a barcelonai távozására is: „Akkor is úgy éreztem, hogy elérkezett a pillanat, amikor azt mondtam: elég volt, ideje valami új kihívást keresni.”


Új külsőjét a Ted Lasso című sorozat inspirálhatta...

Guardiola a kritikákat nem érzi terhesnek, sőt, saját bevallása szerint motiválják: „Hogy vannak, akik azt várják, mikor bukom el? Persze, hogy vannak. És imádom, hogy ez így van – ez energiát ad nekem.”

Ugyanakkor elismeri, hogy a sikerek sorozata után természetes, ha egyszer megtörik a lendület: „Ha már hatszor megnyered a Premier League-et, előbb-utóbb jön egy töréspont. Ez normális, ez emberi.”

Szerződése a Manchester Citynél 2027-ig érvényes.

 

Legfrissebb hírek

A 2024-es Európa-bajnok műkorcsolyázó, Loena Hendrickx visszavonult

Téli sportok
2026.06.24. 23:55

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01

Szerződést hosszabbított osztrák védőjével a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 10:32

A hosszabbítások után körvonalazódik a Nyíregyháza kerete

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 09:55

Búcsú Budafoktól: a sok csatát megélt kapitány, Kovács Dávid úgy döntött, befejezi a profi futballt

Labdarúgó NB II
2026.06.22. 09:21

Matajsz Márk: A sikeréhséggel nem lesz probléma

Vízilabda
2026.06.21. 16:21

Férfi kosár NB I: kinevezte új vezetőedzőjét a Szolnok – hivatalos

Kosárlabda
2026.06.20. 10:50

A Real Madrid bejelentette Bernardo Silva szerződtetését

Spanyol labdarúgás
2026.06.17. 11:24
Ezek is érdekelhetik