A Liverpool megvált csatárától, aki Szaúd-Arábiában folytatja – hivatalos

R. D. P.R. D. P.
2025.08.09. 22:31
null
Ezzel jelentették be Darwin Núnez érkezését a rijádiak (Fotó: Al-Hilal)
Az Al-Hilal hivatalosan bejelentette, hogy szerződtette az uruguayi válogatott csatárt, Darwin Núnezt a Liverpooltól. A szaúdi klub hároméves megállapodást kötött a 26 éves támadóval, akiért 53 millió eurót fizetett.

Darwin Núnez 2022 júniusában érkezett a Liverpoolhoz a portugál Benficától, akkor 64 millió font volt az átigazolási díja. A „vörösök” mezében 143 tétmérkőzésen 40 gólt szerzett, de a legutóbbi, bajnoki címmel záruló idényben mindössze nyolc Premier League-találkozón volt kezdő.

A Liverpool közleményében köszönetet mondott Núneznek az elmúlt években nyújtott teljesítményéért, és sok sikert kívánt neki, valamint családjának a jövőre nézve.


Az uruguayi támadó már csatlakozott új csapata, az Al-Hilal németországi felkészülési táborához. Távozása hatással lehet a Liverpool átigazolási terveire is, hiszen a klub továbbra is érdeklődik a svéd válogatott csatár, Alexander Isak iránt, bár a Newcastle elutasította az első, 110 millió fontos ajánlatot.

 

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
9 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
19 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
23 órája

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2026.09.23. 12:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.22. 21:33

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56