„A szívemet-lelkemet beletettem ebbe a klubba” – könnyek között búcsúzott a Tottenham csapatkapitánya

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2025.08.07. 09:55
null
Szon Hung Min elmondása szerint élete legszebb évtizedén van túl (Fotó: Getty Images)
Közösségi oldalán búcsúzott el a Tottenham Hotspur szurkolóitól Szon Hung Min. A dél-koreai válogatott támadó tíz év után távozott, nem csoda, hogy könnyeivel küszködött levele felolvasása közben...

Mint arról beszámoltunk, Szon Hung Min az MLS-ben szereplő Los Angeles FC színeiben folytatja pályafutását. A szerdai esti bejelentést követően a rutinos játékos Instagram-oldalán üzent a Tottenham Hotspur szurkolóinak:

„Hogyan lehet ehhez megtalálni a megfelelő szavakat? Nem tudom. Napok óta ezen gondolkodom. Lehetetlen. De most megpróbálom.

Eljött az idő, hogy búcsút mondjak a Tottenham Hotspurnek. Annak a helynek, amit az elmúlt évtizedben otthonomnak nevezhettem. Amikor 2015-ben megérkeztem, nem beszéltem angolul, nem ismertem Londont, de ti tárt karokkal fogadtatok, hittetek bennem, és mellettem álltatok a jó és rossz időkben is. Csak egy koreai fiú voltam nagy álmokkal, akinek elvileg semmi esélye nem volt. Most pedig, tíz évvel később, Észak-London örökre a szívemben marad.

Életre szóló barátságokat kötöttem itt, megtiszteltetés volt, hogy keresztapa lehettem, és óriási kiváltság volt, hogy viselhettem szeretett klubunk csapatkapitányi karszalagját. A szívemet-lelkemet beletettem ebbe a klubba, és éppen ezért ez életem legnehezebb döntése. Hittem, ha egyszer távozom, az csakis a saját feltételeim szerint, méltó módon történhet majd – amikor a közös küldetésünket beteljesítettük. Büszkeséggel és méltósággal.”


„A bemutatkozásom felejthetetlen volt, a Puskás-díj fantasztikus, az Aranycipő elnyerése hatalmas megtiszteltetés… De Bilbao, amikor Európa-ligát nyertünk… Az örökre megmarad. Azt az estét, azt a pillanatot és azt a trófeát életünk végéig közösen őrizzük majd.

És most hozzátok, szurkolókhoz szólok, akik ezt olvassátok: köszönöm a szereteteteket, a támogatásotokat, a bizalmatokat, amit az elmúlt tíz évben kaptam tőletek. Köszönöm mindenkinek a klubnál – az elnöknek, az edzőimnek, és mindenkinek, aki nap mint nap velem volt az edzéseken, az étkezőben, az utazásokon, a meccseken, a nehéz pillanatokban, a rehabilitációknál, a győzelmeknél...

Mindenkinek, a szívem legmélyéről: köszönöm! Remélem, büszkék voltatok rám.

Sonny”

Angol labdarúgás
2025.08.03. 15:06

Különleges búcsúztatás – Szon a könnyeivel küzdve köszönt el

A Tottenham 1–1-es döntetlent játszott a Newcastle elleni felkészülési meccsen.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
17 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

Három pontot szerzett a Chelsea Liam Rosenior bajnoki debütálásán

Angol labdarúgás
2026.01.17. 18:07

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35
Ezek is érdekelhetik