A világhírű énekes megkapta a 17-es mezszámot a Premier League kiesőjétől

Vágólapra másolva!
2025.08.10. 12:48
null
Ed Sheeran akkor is népszerűsíti az Ipswich Townt, ha a csapat már nem a Premier League-ben szerepel (Fotó: Getty Images)
A világhírű angol énekes, zenész és szövegíró, Ed Sheeran ismét megkapta a 17-es mezszámot az Ipswich Townnál – számolt be róla a másodosztályú labdarúgócsapat honlapja.

A négyszeres Grammy-díjas, 34 éves művész már korábban is kerettag volt, de az előző idényben, amikor az Ipswich a Premier League-ben játszott, az élvonal szabályai miatt nem regisztrálhatták, a csapat kiesését követően viszont újfent az övé lett a 17-es szám.

Ezzel a gesztussal kívánta viszonozni a klub, hogy az énekes-zenész az Ipswich ősszurkolójának számít, 1.4 százalékos arányban résztulajdonos, és 2021-től a fő mezszponzora is az együttesnek.

Ed Sheeran a jelen egyik legsikeresebb előadója, akinek stúdióalbumaiból több tízmillió példány kelt el világszerte. 2017 végén a Brit Birodalom Királyi Rendjével tüntették ki zenei és jótékonysági szolgálataiért.

Az angol futball másodvonalában szereplő Ipswich múltbéli legnagyobb sikereként 1962-ben megnyerte a nemzeti bajnokságot, 1978-ban első lett az FA-kupában, 1981-ben pedig az UEFA-kupában diadalmaskodott.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
7 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

Tóth Balázs: Jó volt újra védeni

Légiósok
2026.01.13. 19:16
Ezek is érdekelhetik