Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.08.18. 11:25
Kerkez (jobbra) nagy csatát vívott Semenyóval (Fotó: Getty Images)
A Liverpool győzelemmel kezdte a Premier League 2025–2026-os idényét; Arne Slot vezetőedző a klub hivatalos honlapjának beszélt a mérkőzés közben végrehajtott cserékről, így Kerkez Milos lehozataláról is.

A Liverpool 4–2-re győzte le a Bournemouth csapatát a pénteki idénynyitón, Arne Slot négy új szerzeménynek is bizalmat szavazott a kezdőben, így Kerkez Milos, Jeremie Frimpong, Florian Wirtz és Hugo Ekitiké is ott volt.

Érdekes, hogy Slot a mérkőzés során mind a négy új játékost, valamint Alexis Mac Allistert is lecserélte, a Liverpool hivatalos honlapján pedig meg is indokolta a változtatásokat.

„Jeremie érezte a combját, így nem akartunk kockáztatni, főleg hogy Conor Bradley is sérült. Joe Gomez csak kétszer edzett előtte, és nem éreztem úgy, hogy ennél az iramnál fél órát tudna játszani, így inkább Endo Vatarut cseréltem be előbb, csak később Gomezt.”

„Kerkez Milos minden párharcba úgy ment bele, mintha az élete függne tőle, ami nagyszerű. Másrészről viszont ha egy ilyen szélsővel kerülsz szembe, mint Antoine Semenyo, és van már egy sárga lapod, akkor az már kockázatos. A kispadon pedig ott volt Andy Robertson, szóval ez indokolta a cserét.”

„Hugo Ekitiké a felkészülés egy késői szakaszán csatlakozott hozzánk, és bár egy jó csapatból jött, az nem ér fel a Liverpoollal és a Premier League-gel. Az, hogy bő 70 percet játszott, már egy komoly bónusz számunkra, a 90 túl sok lett volna.”

„Florian Wirtzet azért cseréltem le, mert 2–2-re álltunk, és be akartam hozni egy kilencest. Alexis Mac Allister lecserélését az indokolta, hogy két vagy két és fél hónapot kihagyott sérülés miatt, és csak két és fél hete edz velünk újra. Még nem áll készen 90 perc játékra.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ
Liverpool–Bournemouth 4–2 (1–0)
Liverpool, Anfield, 60 300 néző. V: A. Taylor
Liverpool: Alisson – J. Frimpong (Endo, 60.), Van Dijk, I. Konaté, Kerkez (Robertson, 60.) – A. Mac Allister (Curtis Jones, 72.), Szoboszlai, Wirtz (Chiesa, 82.) – Szalah, Ekitiké (Joe Gomez, 72.), Gakpo. Menedzser: Arne Slot
Bournemouth: D. Petrovics – Adam Smith (J. Hill, 90+1.), B. Diakité, Senesi, Truffert – T. Adams (Kroupi, 90+1.), A. Scott (Hamed Traoré, 74.) – Semenyo, M. Tavernier, D. Brooks (Winterburn, 84.) – Evanilson. Menedzser: Andoni Iraola
Gólszerző: Ekitiké (37.), Gakpo (49.), Chiesa (88.), Szalah (90+4.), ill. Semenyo (64., 76.)

 

 

Legfrissebb hírek

A nyár legnagyobb fogása? Liverpoolba szerződött a PSG sztárja – hivatalos

Angol labdarúgás
4 órája

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
Tegnap, 19:34

Kétméteres kapus érkezhet Liverpoolba – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:45

Joao Pedro két kapura játszott, a Chelsea hétgólos meccsen verte meg a Brightont

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:13

„Nem tudom megmagyarázni, talán gond volt a táblával” – Iraola a Forest tizenegyeséről

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:46

Világbajnok kapussal erősített a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:16

A Spurs a második bajnokiját is elbukta De Zerbivel, megvan a Newcastle első győzelme

Angol labdarúgás
2026.08.29. 20:34

Tóth Alex nélkül ikszelt a Bournemouth; Lampardék ellen maradt hibátlan a Hull

Angol labdarúgás
2026.08.29. 18:05