Hetekre kidőlt a Liverpool sztárigazolása – Szoboszlai jobbhátvéd lesz a Newcastle ellen?

R. D. P.R. D. P.
2025.08.21. 18:23
null
Szoboszlai Dominik a felkészülés során játszott már Jeremie Frimpong helyén (Fotó: Getty Images)
A Liverpool egyik nyári szerzeménye, Jeremie Frimpong combhajlítóizom-sérülés miatt biztosan kihagyja a következő két bajnoki mérkőzést, és csak a válogatott szünet után állhat Arne Slot rendelkezésére. A holland tréner szerint átmenetileg akár Szoboszlai Dominik is beugorhat a posztra.

A 24 éves holland jobbhátvéd, Jeremie Frimpong az AFC Bournemouth elleni, 4–2-re megnyert idénynyitón mutatkozott be a Premier League-ben, de az 59. percben le kellett cserélni. Frimpong nem lesz bevethető a Newcastle United elleni idegenbeli találkozón, valamint az Arsenal elleni rangadón sem.

A Liverpoolt irányító Arne Slot a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az orvosi stáb tanácsára döntött Frimpong lecserélése mellett.

Kaptam emiatt kritikát, pedig semmi köze nem volt a teljesítményéhez. Az orvosok jelezték, hogy gond lehet a combhajlítójával, és utólag bebizonyosodott, hogy jó döntés volt lehozni.

A Liverpool vezetőedzője hozzátette: a válogatott szünetet követően számít a védő visszatérésére. Az első szünet szeptember 1. és 9. között lesz, a Premier League küzdelmei pedig a szeptember 13–14-i hétvégén folytatódnak, amikor a címvédő a Burnley otthonába látogat.

Frimpong kiesése érzékenyen érintheti a Liverpoolt, hiszen a poszton más gondok is jelentkeztek: Conor Bradley csupán a héten tért vissza az edzésekhez, Joe Gomez erőnléte pedig korántsem tökéletes. Slot ugyanakkor jelezte, szükség esetén más játékosok – például Endo Vataru vagy a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik – is bevethetők jobbhátvédként.

Frimpong a Bayer Leverkusentől érkezett 29,5 millió fontért, hogy pótolja a Real Madridhoz távozó Trent Alexander-Arnoldot. Sérülése ugyan átmeneti, de jól mutatja, milyen nehéz helyzetbe kerülhet a csapat, ha egyszerre több játékos is kidől ugyanazon a poszton.
ANGOL PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ
AUGUSZTUS 25., HÉTFŐ
21.00: Newcastle United–Liverpool FC (Tv: Match4)

 

Legfrissebb hírek

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
11 órája

Részleges szalagszakadást szenvedett a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
13 órája

Eltört a lába a Honvéd tehetségének, heteket kell kihagynia

Labdarúgó NB I
15 órája

Megsérült a francia válogatott védője, visszatér a Real Madridhoz

Minden más foci
19 órája

Honfitársainknál Szoboszlai az élen az EA FC legújabb kiadásában – íme, a magyar játékosok top 10-e

Minden más foci
2026.09.23. 19:00

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2026.09.23. 12:50

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.22. 21:33