Összekapcsolt álmok – Borbola Bence jegyzete

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2025.08.31. 09:18

AKI VASÁRNAP BEKAPCSOLJA a televíziót Londonban, Madridban, Párizsban vagy éppen Budapesten, a Liverpool–Arsenal Premier League-rangadón a két sztárcsapat játékosai között két magyart is láthat. Még mindig csak ízlelgetjük, hogy a világ egyik, ha nem a legjobb csapatát magyarok erősítik… Az elmúlt évtizedekben már annak is örültünk, hogy Juhász Roland miatt az Anderlecht, Fehér Csaba, Babos Gábor miatt a NAC Breda vagy később Dzsudzsák Balázs mesteri beadásai miatt a PSV meccseit nézhettük kitüntetett figyelemmel, ehhez képest az Anfield egészen más kávéház. Nem túlzás, a világ egyik legnagyobb (futball)színpada ez – ahol az érzelmek sokszor erősebbek, mint William Shakespeare egy-egy remekművében –, olyan kirakat, amelyet a bolygó összes futballdrukkere szívesen nézeget.

Idejét sem tudni, mikor fordult elő olyan legutóbb, hogy a modern futball csúcsán, a leggyorsabb, legintenzívebb bajnokság kiemelt mérkőzésén két magyar egyszerre legyen pályán, bízzunk benne, a kirobbanthatatlan Szoboszlai Dominik mellett Kerkez Milos is a kezdőben kap helyet. Ha így történik, nagy pillanata lesz a magyar futballnak!

Jelenlétük túlmutat saját karrierjükön, vasárnap délután nem csupán a Liverpool sikeréért hajtanak, egyfajta futballnagykövetek is, akik Magyarországot képviselik. Mi a televízió képernyője előtt izzadó tenyérrel figyeljük, Szoboszlai Dominik miként jut túl Martin Ödegaard-on, Kerkez Milos hogyan tartóztatja fel Viktor Gyökerest, és csak bízni tudunk benne, hogy a Liverpool sikerrel veszi ezt az akadályt (is). Ha így lesz, az a közelgő világbajnoki selejtezőre is hatással lehet, nem mindegy, az írek és a portugálok elleni csata előtt húzóembereink milyen élménnyel térnek haza.

Ha a magyar válogatott valóban a világbajnokságra vágyik, olyan mentalitásra, tempóra, határozottságra lesz szüksége, mint amilyet a Liverpool–Arsenal rangadón láthatunk, Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos Telkiben is mesélhet majd a kinti ritmusról. Ha ezt győztes meccs után tehetik meg, annak nemcsak Marco Rossi szövetségi kapitány, hanem mindannyian örülhetünk. Vasárnap este így kicsit talán a világbajnoki álmaink is közelebb kerülnek.

Angol labdarúgás
2025.08.31. 09:13

Az eddigi legnagyobb kihívás előtt a Liverpool magyarjai

KEZDÉS: 17.30. Máris bajnoki döntőnek be­­illő rangadót rendeznek a Premier League-ben.

 

Legfrissebb hírek

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
4 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
2025.09.12. 23:42

Íme, a legjobb magyar játékosok az EA FC 26-ban

Légiósok
2025.09.12. 19:15

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
2025.09.12. 06:38
Ezek is érdekelhetik