Slot elégedett az új igazolásokkal, köztük Kerkez Milossal

2025.08.05. 10:03
null
Arne Slot (Fotó: Getty Images)
Arne Slot, az angol bajnok Liverpool vezetőedzője elégedett volt együttese nyáron vásárolt labdarúgóival, így a magyar válogatott Kerkez Milossal is az együttes hétfői, Athletic Bilbao elleni felkészülési mérkőzésén.

 

A holland tréner a dupla mérkőzés után – előbb a kiegészítő emberek, majd a meghatározó játékosok is játszottak egy-egy találkozót – arról beszélt, hogy a nyári szerzeményekkel meglátása szerint megfelelően sikerült pótolni a Real Madridhoz távozott Trent Alexander-Arnoldot.

„Noha személyében elvesztettünk egy kreatív játékost, ugyanakkor – bár más poszton játszik, de – Florian Wirtzben is megvannak ugyanazok a képességek” – mondta a Bayer Leverkusentől rekordösszegért szerződtetett német válogatott támadóról Slot.

„Mellette Ekitike, valamint az új szélső hátvédeink, Frimpong és Kerkez sebessége is megfelelő volt” – elemezte a 3–2-re megnyert összecsapást a holland szakember.

A második meccsen Kerkez mellett a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik is szerepelt, míg a szintén nyáron igazolt kapus, Pécsi Ármin az első találkozón kapott lehetőséget.

A Liverpool vasárnap már tétmérkőzést vív, ekkor rendezik ugyanis a Crystal Palace elleni angol Szuperkupa-meccset, a Community Shieldet.

A Premier League jövő pénteken a Bournemouth ellen, az Anfield Roadon rajtol a címvédő számára.

Az összecsapás után Kerkez Milos posztolt az Instagramon, megköszönve a fogadtatást – a magyar válogatott védő először játszhatott a hazai közönség előtt. „Köszönöm a szívélyes fogadtatást, Anfield, micsoda hangulat!”

Angol labdarúgás
2025.08.04. 22:52

Kerkez és Szoboszlai végig a pályán volt, a Liverpool a második meccset is megnyerte az Athletic ellen

Az első 4–1-es angol győzelemmel záruló találkozón Pécsi Ármin egy félidőt kapott.

 

 

Legfrissebb hírek

Mac Allister visszatért, magyarjai nélkül ikszelt a Comóval a Liverpool

Angol labdarúgás
1 órája

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
2026.08.12. 12:30

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:27

Egyelőre nem tudja tartani az intenzitást a Liverpool Andoni Iraola alatt

Angol labdarúgás
2026.08.11. 10:27

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Ilyen hatással lehet Iraola és stábja Szoboszlai pontrúgásaira

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:49