Bár Saka visszatért, egy másik jobbszélsőjét elvesztette az Arsenal

R. D. P.R. D. P.
2025.09.23. 11:24
null
Noni Maduekére jó ideig nem számíthat Mikel Arteta (Fotó: Getty Images)
Komoly veszteség érte az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) Arsenalt: Noni Madueke térdsérülést szenvedett a Manchester City elleni 1–1-es döntetlennel zárult bajnokin, és várhatóan körülbelül két hónapot kell kihagynia.

A 23 éves szélső kezdőként kapott lehetőséget vasárnap, ám a szünetben le kellett cserélni, helyére Bukayo Saka állt be. „Már a mérkőzés elején érezte, hogy nincs rendben a térde, ezért nem tudta folytatni” – nyilatkozta Mikel Arteta vezetőedző a találkozó után.

A hétfői vizsgálatok kizárták az elülső keresztszalag-szakadást, de Madueke így is kihagyja az Arsenal közelgő meccseit, valamint legalább egy válogatott szünetet is.


Az „ágyúsoknál” továbbra is hosszú a sérültek listája: Kai Havertz augusztus végi térdműtétje után még nem tért vissza, Gabriel Jesus januárban szenvedett súlyos térdsérülést, míg csapatkapitányuk, Martin Ödegaard vállproblémákkal bajlódik.

Madueke nyáron érkezett a Chelsea-től 48.5 millió fontért, és eddig mind a hat tétmeccsen pályára lépett az új idényben. Teljesítményével hamar bizonyította, hogy fontos láncszeme lehet Arteta támadósorának – különösen Saka augusztus végi sérülése idején volt nélkülözhetetlen a jobb szélen.

Saka mostanra felépült, de Arteta számára komoly fejtörést okozhat, hogyan ossza be játékosai terhelését. Alternatívát jelenthet Gabriel Martinelli és Ethan Nwaneri bevetése a jobb oldalon, vagy a 15 éves Max Dowman, aki már két bajnokin is lehetőséget kapott csereként.

Az Arsenal szerdán a Port Vale ellen lép pályára a Ligakupában, majd a Premier League-ben és a Bajnokok Ligájában is sűrű program vár a csapatra. Amennyiben Madueke nem tud visszatérni november végéig, a Tottenham Hotspur, a Bayern München és a Chelsea elleni rangadókat is kénytelen lesz kihagyni.

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberhátrányban lévő Brentford vezet a Liverpool ellen

Angol labdarúgás
35 perce

Pedro Neto duplázott, a Chelsea véget vetett az Everton veretlenségének

Angol labdarúgás
1 órája

Súlyos sérülést szenvedett Tóth Milán, nyolc hónap kihagyás vár rá

Labdarúgó NB I
2 órája

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
2 órája

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:05

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:45

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:18

Gareth Southgate nem tervezi a visszatérést a Premier League-be

Angol labdarúgás
2026.10.15. 16:47