Súlyos sérülést szenvedett Tóth Milán, nyolc hónap kihagyás vár rá

V. J.V. J.
2026.10.17. 14:57
null
Tóth Milánt az MTK–Vasas mérkőzés 67. percében kellett lecserélni (Fotó: Árvai Károly)
A Vasas támadója, Tóth Milán elülső keresztszalag-szakadást szenvedett az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésen – tudta meg a Nemzeti Sport a klubtól.

Álomból rémálom – így foglalható össze Tóth Milán pályafutásának elmúlt egy hónapja. Az új bajnoki idényben nyújtott remek teljesítménye Marco Rossi figyelmét is felkeltette: az Ukrajna elleni hazai mérkőzésen (0–1) bemutatkozhatott a válogatottban, majd az azt követő három Nemzetek Ligája-csoportmeccsen is pályára léphetett. Ezek közül a legutóbbin, a nagyszombati, ukránok elleni találkozón pedig első gólját is megszerezte a nemzeti csapatban.  

Szűk két héttel később, pénteken a Vasas Tóth Milánnal a soraiban az MTK vendégeként lépett pályára. A támadó az 59. percben egy elveszített párharcot követően rosszul fogott talajt és erősen fájlalni kezdte a bal térdét. Ápolásra is szorult – ezt követően még megpróbálta folytatni a játékot, de nem sokkal később kénytelen volt cserét kérni Erős Gábor vezetőedzőtől.

Az angyalföldiek 1–0-ra elbukták a mérkőzést. Ferenczi István másodedző elmondása szerint ekkor még csak térdszalaghúzódásra gyanakodtak az orvosok, ám szombat délután MRI-vizsgálatot végeztek Tóth Milánon és ekkor kiderült: elülső keresztszalag-szakadást szenvedett.

A sérülés súlyossága miatt kijelenthető: véget ért Tóth Milán idénye, mivel várhatóan nyolc hónap kihagyás vár rá.

 

 

Legfrissebb hírek

„Szó sincs arról, hogy feszültség vagy konfliktus lenne” – Erős Gábor nem mondott le a Vasasnál

Labdarúgó NB I
4 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
18 órája

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

Labdarúgó NB I
18 órája

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Labdarúgó NB I
19 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:22

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:45

Férfi kézi: keresztszalag-szakadással műtötték a Ferencváros szélsőjét

Kézilabda
2026.10.13. 14:24

„Valami egészen mást akartam” – bíróságon dolgozik a volt válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
2026.10.12. 13:16