Elhagyja a Manchester Cityt a magyar utánpótlás-válogatott – ez az NB I-es klub nézte ki

Vágólapra másolva!
2025.09.03. 21:13
null
Michael Okeke (Fotó: Getty Images)
Michael Okeke, a Manchester City 19 éves magyar utánpótlás-válogatott középpályása az Instagram-oldalán adta hírül, hogy elhagyja az angol csapatot, ahol kilenc évet töltött. Úgy tudjuk, jó esély van rá, hogy az NB I-ben folytatja.

 

Az Angliában magyar édesanya és nigériai édesapa gyermekeként született Michael Okeke tízévesen került a Bolton Wandererstől a Manchester City akadémiájára. A Cityvel később megnyerte az U18-as Premier League-et, teljesítményét pedig a klub tavaly nyáron profi szerződéssel jutalmazta. A középpályás együtt edzett az első csapattal is.

„Köszönöm a Manchester Citynek az elmúlt kilenc évet, hogy az otthonom lehetett. Szeretnék köszönetet mondani a stábnak, hogy hittek bennem azóta, hogy először csatlakoztam a klubhoz, és a csapattársaimnak is minden emlékért az évek során”írta Okeke az Instagram-oldalán.

Információnk szerint jó esély van rá, hogy az NB I-ben folytatja a pályafutását. Úgy tudjuk ugyanis, hogy felkeltette a Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt érdeklődését. 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők: Dala Martin (Videoton FC Fehérvár), ifjabb Dárdai Pál (Hertha BSC – Németország), Kern Martin (Sturm Graz – Ausztria), Lukács Dániel (Kecskeméti TE), Nagy Zoárd (Csákvár, szabadon igazolhatóként), Németh András (magyar-dél-afrikai, Hamburger SV – Németország, legutóbb kölcsönben SC Preussen Münster – Németország), Szappanos Péter (Al-Fateh – Szaúd-Arábia, szabadon igazolhatóként), Mose Szemel (izraeli, Hapoel Rison Lecion – Izrael)
Kölcsönbe érkezők: – 
Kölcsönből visszatérnek:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Michal Okeke (angol-magyar, Manchester City – Anglia)
Távozók: Bakti Balázs (Zalaegerszegi TE FC, kölcsön után végleg), Bévárdi Zsombor (kispesti kölcsön után MTK Budapest), Kocsis Dominik (tiszakécskei kölcsön után Videoton FC Fehérvár), Jonathan Levi (svéd, Ferencvárosi TC, szabadon igazolhatóként), Miskolczi Domonkos (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Pécsi Ármin (Liverpool FC – Anglia), Jakub Plsek (cseh, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Posztobányi Patrik (Budafoki MTE, legutóbb kölcsönben Mezőkövesd Zsóry), Jakov Puljic (horvát, HNK Vukovar 1991 – Horvátország), Radics Márton (Csákvár), Vitályos Viktor (MTK Budapest)
Kölcsönbe távozók: Dusinszki Szabolcs (román-magyar, csákvári kölcsön után FK Csíkszereda –  Románia), Farkas Bendegúz (Nyíregyháza Spartacus, ismét kölcsön), Kerezsi Zalán (MTK Budapest), Lehoczki Bendegúz (Csákvár), Major Marcell (csákvári kölcsön után Kazincbarcika), Ominger Gergő (Videoton FC Fehérvár, ismét kölcsön), Vajda Roland (kozármislenyi kölcsön után Videoton FC Fehérvár)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: – 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Két kaput találó lövés három pontot ért a Sepsinek

Minden más foci
12 órája

Íme, a legjobb magyar játékosok az EA FC 26-ban

Légiósok
2025.09.12. 19:15

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Csoboth Kevin kölcsönben Törökországban folytathatja – NS-infó

Légiósok
2025.09.09. 13:54
Ezek is érdekelhetik