Dráma a Chelsea otthonában, megint a ráadásban bukta el az egy pontot a Liverpool

Vágólapra másolva!
2025.10.04. 20:37
Szoboszlai Dominik Malo Gusto és Pedro Neto gyűrűjében (Fotó: Getty Images)
Lassan indult, de az első félidő végétől a lefújásig kiváló iramú játékot hozott a Chelsea–Liverpool rangadó, amelyet a londoniak Estevao 96. percben szerzett góljával 2–1-re megnyertek.

ANGOL PREMIER LEAGUE
7. FORDULÓ
CHELSEA–LIVERPOOL 2–1 (1–0)
London, Stamford Bridge. Vezette: Taylor
Chelsea: R. Sánchez – Gusto, Acheampong (Hato, 67.), Badiashile (Lavia, 55.), Cucurella – R. James, M. Caicedo – Neto (Estevao, 75.), E. Fernández, Garnacho (Gittens, 75.) – J. Pedro (Guiu, 75.). Vezetőedző: Enzo Maresca
Liverpool: Mamardasvili – C. Bradley (Wirtz, a szünetben), Konaté (C. Jones, 56.), Van Dijk, Kerkez (Robertson, 55.) – Gravenberch, A. Mac Allister (Endo, 87.) – Szalah, Szoboszlai, Gakpo – Isak (Ekitiké, 74.). Vezetőedző: Arne Slot
Gólszerző: M. Caicedo (14.), Estevao (90+6.), ill. Gakpo (63.)

Angol labdarúgás
3 órája

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Martin Ödegaard a Premier League történetének első játékosa, akit egymás után háromszor is lecseréltek a szünet előtt, amikor kezdő volt.

Már bajnok volt a Liverpool, amikor a 35. fordulóban májusban 3–1-re kikapott a Stamford Bridge-en a Chelsea-től. Elérkezett a visszavágás ideje, s Arne Slot menedzser „Big Six elleni statisztikája (az angol szaksajtó hosszú ideje a Manchester Cityt, az Arsenalt, a Liverpoolt, valamint az elmúlt években gyengébben szereplő Chelsea-t, Tottenhamet és Manchester Unitedet sorolja a top hat csapat közé a Premier League-ben) alapján reménykedhettek a „vörösök”. Tavaly ősszel az Anfieldben a Liverpool nyert, az Arsenal elleni két döntetlen után ebben az idényben megverte a bajnokságban az „ágyúsokat”, a United ellen hatból négy, a City és a Tottenham ellen egyaránt hatból hat pontot szerzett. A nyári átigazolásokkal kapcsolatos nehézségeket (Alexander Isak erőnléte, Hugo Ekitiké buta piros lapja, Jeremie Frimpong és Kerkez Milos, no meg főleg Mohamed Szalah és Florian Wirtz formaingadozása) egy darabig palástolta a Szuperkupa-vereséget követő hat, többségében a hajrában kiharcolt győzelem, de a Crystal Palace (PL) és a Galatasaray (BL) elleni kudarc azt jelenti, hogy Arne Slot regnálása óta másodszor készült egymás után két vereséggel tétmeccsre a Liverpool.

Talán éppen ezért kezdett az előző idény betonbiztos, Ryan Gravenberch, Alexis Mac Allister és Szoboszlai Dominik alkotta középpályával a holland menedzser, és ismét Kerkez Milos volt a kezdő balhátvéd. A Chelsea az egyre romló bajnoki eredmények mellett sérülésekkel (a legfontosabbak hiányzó Tosin Adarabioyo, Trevoh Chalobah, Levi Colwill, Liam Delap és Cole Palmer) és formaingadozással fordult a rangadóra, de nem kereshetett kifogásokat, hiszen a jól sikerült első három forduló után mostanra ott tartanak a londoniak, hogy újra a középmezőnyben szenvednek.

Az első tíz perc nem ígért túl jó mérkőzést: a Liverpool próbált játszani a felállt védelem ellen, de a hazaiak viszonylag könnyedén állították meg a támadásokat, a gyors ellenakciók pedig pontatlan megoldások miatt haltak el idő előtt mindkét oldalon. Csakhogy a 14. percben elég volt egy világklasszis megmozdulás ahhoz, hogy kibillenjen a mérkőzés az addigi medréből: Moisés Caicedo a félpálya környékén a labdaátvételével a teljes liverpooli középpályát átjátszotta, majd harmincméteres labdavezetést követően kilőtte a jobb felső sarkot, a Premier League-ben először kezdő Giorgi Mamardasvili csak ujjheggyel ért hozzá a labdához.

A 18. percben Szoboszlai Dominik egyenlíthetett volna, a mérkőzést igencsak aktívan kezdő Cody Gakpo a szélről passzolta a labdát a magyar középpályás felé, de a lövését közvetlenül a kapus Robert Sánchez előtt blokkolta Benoit Badiashile. A 30. percben Moisés Caicedo belépője után ijesztő módon, a bal térde tájékát fájlalva terült el Szoboszlai Dominik, szerencsére pillanatokkal később méltatlankodva ugyan, de felpattant. Három perccel később a másik magyar, Kerkez Milos került reflektorfénybe, először tudta igazán feltörni a Chelsea védekezését a Liverpool, Cody Gakpo szenzációs kiugratása után került ziccerbe a balhátvéd, de lövés helyett gólpasszt akart adni, átadását középen lefülelte Marc Cucurella, mielőtt Mohamed Szalah betalálhatott volna. A 39. percben Alejandro Garnacho előbb 17 méteres lövésével villogott, centiméterekkel tévesztette el a bal sarkot, talán a kapufát is súrolta a labda. Másodpercekkel később a bal oldalon futott el, Szoboszlai Dominikot lehagyta, de a magyar játékos fellökte a tizenhatoson belül, a mozdulatért nem ítélt tizenegyest Anthony Taylor játékvezető. A félidő még egy lehetőséget tartogatott, a 44. percben Mohamed Szalah bal külsővel tekerte középre a labdát a jobb oldalról, Alexander Isak azonban nem találta el a kaput fejesével.

Még arra sem volt idő a második félidő kezdete után, hogy a Florian Wirtz pályára lépése miatti változásokat összegezzük: Cody Gakpo labdaszerzése után a tizenhatoson belülre futó német csillagot játszotta meg, aki fordulásból, sarokkal hozta ziccerbe Mohamed Szalahot, de az egyiptomi jobblábas lövése nyomán a labda a rövid sarok mellé ment. Conor Bradleyt váltotta egyébként Wirtz, így Szoboszlai visszahúzódott jobbhátvédnek. Szalah az 53. percben is helyzetbe került, s bár a tizenhatoson kívülről próbálkozott, ballal középről ennél jobb megoldásokat szoktunk meg tőle. Az 55. percben véget ért a mérkőzés Kerkez Milosnak, Andrew Robertsonnak kellett életet lehelnie a bal oldalba, noha Gakpo ennek maradéktalanul eleget tett elöl, a holland a liverpooliak legjobbja volt Londonban. A 60. percben Marc Cucurella beadását követően Pedro Neto fejelhette volna be a második Chelsea-gólt, ám Virgil van Dijk blokkjával ezt megakadályozta, s ez fontos pillanatnak bizonyult.

Szoboszlai a 63. percben az alapvonalról ívelte középre, Alexander Isak remek mozdulattal pattintotta a labdát Cody Gakpo elé, aki közelről a léc alá bombázott. Akár a fordítást is megünnepelhette volna a Liverpool néhány percen belül, de Szalah ismét pocsék lövéssel fejezett be góllal kecsegtető kontratámadást. Szerencséjére utólag kiderült, lesről indult... A Chelsea időközben mindkét belső védőjét elveszítette sérülés miatt, de nem a csereként pályára lépő Jorrel Hato vagy Roméo Lavia bizonytalankodott, hanem a csapatkapitány, Reece James: Szoboszlai Dominik Galatasaray elleni esetéhez hasonlóan tenyérrel csapott Alexander Isak arcába a tizenhatoson belül, de ezért nem járt büntető a vendégeknek.

A hajrá rendkívül izgalmasan alakult, összességében a Chelsea állt közelebb a győzelemhez. Enzo Fernández beadásánál Ryan Gravenberch kapott bele a labdába a 80. percben, amely így nem sokkal kerülte el Mamardasvili kapuját. A túloldalon Szoboszlai ballábas lövését blokkolták, majd a 84. percben a Liverpool grúz kapusa kétszer is szép mozdulattal védett két cserecsatár, Jamie Gittens és Estevao lövése után. A 88. percben Jamie Gittens léphetett volna ki ziccerben, de Szoboszlai Dominik óriásit mentett, majd Moisés Caicedo veszélyes távoli lövését követően a magyar középpályás nem sokkal lőtt mellé a túloldalon. A 90+2. percben aztán majdnem róla kapott gólt a csapata, Estevao szenzációs beadása után mögüle bújt ki Enzo Fernández, és hatalmas gólhelyzetben a jobb kapufa külső oldalára fejelte a labdát. A Liverpoolnak is maradt még esélye, Hugo Ekitiké kiugratta Curtis Jonest, aki kissé kiszorított helyzetből nem találta el a kaput, és, mint kiderült, a hibáért súlyos árat fizetett csapata: a lefújás előtt Marc Cucurella a leshatárról indulva laposan passzolt középre, a hosszú oldalon érkező Estevao pedig megkoronázta ragyogó teljesítményét, 18 évesen győztes gólt szerzett a Liverpool ellen.

A „vörösök” egymás után harmadszor kaptak ki tétmeccsen (Arne Slot időszakában először történt ilyen), az előző két Premier League-meccsüket pedig a 90+7., illetve a 90+6. percben veszítették el, a következő fordulóban pedig a Manchester United érkezik az Anfieldbe.

Szombat délutáni győzelmével az Arsenal átvette a vezetést a bajnokságban. 2–1

Angol labdarúgás
6 órája

Balszerencsés volt a leedsi védő, idegenben nyert a Tottenham

A Spurs két megpattanó lövéssel zárta le a Leeds United több mint egy éve tartó hazai bajnoki veretlenségi sorozatát.

 

   
BL / EL / CL HELYEKMGyDVL–KGkP
1. Arsenal751114–3+1116
2. Liverpool75213–9+415
3. Tottenham742113–5+814
4. Bournemouth742111–8+314
5. Crystal Palace6338–3+512
6. Chelsea732213–9+411
7. Sunderland73227–6+111
8. Manchester City631214–6+810
9. Manchester United73139–11–210
10. Everton62227–6+18
11. Brighton & Hove Albion62229–908
12. Fulham72238–11–38
13. Leeds United72237–11–48
14. Brentford62139–11–27
15. Newcastle61324–5–16
16. Aston Villa61324–6–26
17. Nottingham Forest61235–10–55
18. Burnley61146–13–74
19. West Ham71156–16–104
20. Wolverhampton6154–13–91

 

 

Legfrissebb hírek

Az Athletic Bilbao megtörte rossz sorozatát; már nem nyeretlen a Girona

Spanyol labdarúgás
1 órája

Dráma a Chelsea otthonában, megint a ráadásban bukta el az egy pontot a Liverpool

Angol labdarúgás
1 órája

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
3 órája

Balszerencsés volt a leedsi védő, idegenben nyert a Tottenham

Angol labdarúgás
6 órája

Szoboszlai tízes pozícióban, Wirtz helyén játszhat a Chelsea ellen – az elemzők szerint

Angol labdarúgás
12 órája

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 21:48

Szoboszlait választották meg augusztus legjobbjának a Liverpool szurkolói

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:59

Slot: Jobbnak kell lennünk, hogy ne a szerencse döntsön

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:23
Ezek is érdekelhetik