A Honvéd az Atomerőműt is megverte, a Szolnok is hibátlan maradt a férfi kosár NB I-ben

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.10.04. 20:28
null
Le’Tre Darthard (0) bemutatkozott a bajnokságban a Szolnoki Olajbányász játékosaként, és 21 pontig jutott az OSE ellen (Fotó: MKOSZ)
A férfi kosárlabda NB I 2. fordulójának szombati játéknapján nyert a címvédő Szolnok, a Honvéd, a ZTE és a Sopron.

A nyitó forduló negatív szenzációját szerezte az Atomerőmű SE egy hete, amikor hatalmas meglepetésre hazai pályán kikapott a Szegedtől a férfibajnokság első játéknapján. A paksi meccshez képest annyit változott (romlott) a 2024–2025-ös idény bronzrémesének a helyzete a szombati, Honvéd elleni összecsapás előtt, hogy a magyar válogatott bedobóját, Benke Szilárdot (feltehetően sérülés miatt) nem is nevezték a fővárosi összecsapásra. A pályaválasztó ellenben ragyogóan kezdte az évadot, Debrecenben nyert 24 ponttal, ám így is a tolnaiak rajtoltak jobban, s vezettek egészen a 16. percig. A főleg a légiósok pontjaira építő piros-fehérek a félidőben már félszáz pontnál jártak. Fordulás után még egyszer fordított a Paks, ám ezután folyamatosan növelték előnyüket Keller Ivánék, és végül nem forgott veszélyben a sikerük. 91–79

Oroszlányban vendégszerepelt a bajnok Szolnok, amely izomsérülés okán nem számíthatott a bosnyák válogatott Adin Vrabacra, ugyanakkor felépült az amerikai pontgyáros, az amerikai Le’Tre Darthard, aki első bajnokiját játszotta a nyitó napon a bajnoki ezüstérmes Falcót megszorongató OSE ellen. A találkozó gyakorlatilag csak ideig-óráig volt szoros, Darthard bizonyította, tényleg vajkezű dobójátékos, de a show-t Somogyi Ádám vitte el: a válogatott karmester majdnem tripla duplát (17 pont, 11 gólpassz, hét lepattanó) jegyezve győzelemre vezette a címvédőt, amely jövő héten elkezdi a szereplését a Bajnokok Ligájában – Diósgyőrben a szlovák Levice ellen. 78–87

Továbbra is nyeretlen a Körmend, az elmúlt héten a pécsiektől vereséget szenvedő vasi piros-feketék újra hazai pályán kaptak ki, ezúttal a Sopron tört borsot Ferencz Csabáék orra alá (71–95). Az előző évadban negyedik helyezett ZTE KK viszont megszerezte első győzelmét, az NKA Pécset tudta felülmúlni (76–85).

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
2. FORDULÓ
ENDO PLUS SERVICE-HONVÉD–ATOMERŐMŰ SE 91–79 (22–26, 28–19, 23–20, 18–14)
Ludovika Aréna, 930 néző. V: Földházi, Nyilas, Lengyel
HONVÉD: Simon K. 3, RUSH 24/12, O’Bannon 11/6, Dorogi 2, SIMMONS 20. Csere: Dócs, KELLER I. 11/3, DIMITRIJEVICS 12, Reizinger 3, Kopácsi 4/3, Radó 1. Edző: Zlatko Jovanovics
PAKS: HICKS 25/18, Halmai, Bluiett 3/3, Eilingsfeld 12/3, Edosomwan 2. Csere: Géringer 3/3, MITCHELL 20/6, Révész Á. 4, KRIVACSEVICS 10, Cohill. Edző: Alekszandar Joncsevszki
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–8. 7. p.: 8–13. 12. p.: 27–31. 17. p.: 42–41. 23. p.: 54–52. 27. p.: 67–61. 34. p.: 75–65. 38. p.: 84–73
MESTERMÉRLEG
Zlatko Jovanovics: – Le a kalappal a játékosaim előtt! Elképesztő emberek, elképesztő karakterek! Néha majd veszítünk, de a legvégén azt kapjuk, amit megérdemlünk, és ezek a srácok nagy dolgokat érdemelnek meg. A győzelem kulcsa az volt, hogy az első negyed után harminc percen keresztül agresszívan játszottunk. Őrült idény előtt állunk, minden héten nagyon nehéz dolgunk lesz, így nincs túl sok idő az ünneplésre, hétfőtől folytatjuk a munkát, és készülünk a következő mérkőzésre. 
Alekszandar Joncsevszki: – El kell ismerni, hogy a Honvéd volt a jobb csapat ezen az estén, nagyon motiváltan játszott. Nagyon fájó ez a vereség, különösen úgy, hogy az első fordulóban is kikaptunk. Nagyobb energiával játszottunk, de sokkal jobban kellett volna reagálnunk az előző vereségre. Nagyon sokat hibáztunk, majdnem kétszer annyi labdát adtunk el, mint az ellenfél, és így a győzelmet sem tudtuk megszerezni.

MVM-OSE LIONS–NHSZ-SZOLNOKI OLAJBÁNYÁSZ 78–87 (23–28, 18–23, 20–18, 17–18)
Oroszlány, 1000 néző. V: Praksch, Nagy V., Kovács N. 
OROSZLÁNY: DAVIS 21/6, Balsay, Doss Jr. 14/3, Takács Zs. 2, Sejfics 6. Csere: Peringer, RANDOLPH 18/9, Sövegjártó 12/12, Ruják 3/3, Csuti 2. Edző: Forray Gábor
SZOLNOK: SOMOGYI 17, Pallai 4, DARTHARD 21/9, Barnes 8/6, SKEENS 20. Csere: Krnjajszki 6/6, Rudner, Holt 5, Molnár M. 6, Horváth Á. Edző: Vedran Bosnic
Az eredmény alakulása. 2. perc: 4–2. 6. p.: 10–16. 8. p.: 19–19. 12. p.: 23–34. 18. p.: 39–42. 24. p.: 43–61. 29. p.: 61–64. 32. p.: 61–74. 35. p.: 69–75. 37. p.: 69–83
MESTERMÉRLEG
Forray Gábor: – Érvényesült a papírforma, megérdemelt győzelmet aratott a Szolnok. A kritikus pillanatokban, amikor feljebb kapaszkodtunk, többet hibáztunk. A fiataljaink bizonyították, hogy lehet rájuk számítani, de miután az elmúlt években sokat kispadoztak, benne van a hiba a játékukban. Ezúttal is hullámzóan teljesítettek, de látom rajtuk az akaratot.
Vedran Bosnic: – Játékosaim összpontosítva játszottak, és végrehajtották azt, amivel készültünk. Nem volt könnyű ez a meccs, hiszen az OSE kétszer is felzárkózott, de elsősorban a lepattanócsata megnyerésével előnyt tudtunk kovácsolni. Én külön is készültem erre a mérkőzésre, hiszen nagyon nehéz itt játszani, a csapat három éve nem is tudott nyerni Oroszlányban.

MKA UNIVERSITAS PÉCS–ZALAKERÁMIA ZTE KK 76–85 (24–21, 22–24, 18–20, 12–20)
Pécs, 1100 néző. V: Cziffra, Győrffy, Szilágyi B.
PÉCS: CSARAPICS 15/6, Mezőfi 5/3, DURMO 22/3, Meleg 11, Pohto 14. Csere: Brbaklics, Ratgéber 2, Bogdanovics 5/3, Lukácsi 2, Bor. Edző: Bojan Szalatics
ZALAEGERSZEG: HUNTER 16/9, KUCSORA 10/6, VARENCE 12, Hellens 7, TÓTH Á. 10. Csere: Scherer 7/3, Takács M. 5/3, JOHNSON 18/6, Csátaljay, Mokánszki. Edző: Sebestian Krasovec
Az eredmény alakulása. 4. perc: 10–8. 8. p.: 21–16. 13. p.: 30–24. 17. p.: 37–38. 22. p.: 50–47. 26. p.: 54–60. 32. p.: 69–70. 35. p.: 69–80. 38. p.: 76–83
MESTERMÉRLEG
Bojan Szalatics: – A zalaegerszegiek megérdemelten nyertek. Nekünk mindképpen javulnunk, fejlődnünk kell számos területen, mert amit most mutattunk, az eléggé kevés lesz a továbbiakban.
Sebastian Krasovec: – Nagyon örülök a győzelemnek, mert az első mérkőzésünk nem sikerült. A csapat jól követte és betartotta az utasításokat, remélem, ez a siker lendületet ad a következő meccsekre is.

EGIS KÖRMEND–SOPRON KC 71–95 (21–17, 17–29, 23–29, 10–20)
Körmend, 1950 néző. V: Kapitány, Minár, Földesi
KÖRMEND: MOORE 23/3, Doktor, Ferencz 2, Avery 4/3. Ohms 19. Csere: IVOSEV 16, Blondin 5/3, Kiss B., Kiss M., Hansen 2, Bartik. Edző: Teo Hojc
SOPRON: THOMPSON 23/6, Takács K. 3, Nelson 12/6, Kucsera 2, Struger 4. Csere: FLASÁR 9, Csendes 5/3, Manjgafic 13/3, Hajdu 3/3, Meszlényi, KOVÁCS B. 21/15, Keller. Edző: Gasper Potocnik
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–4. 7. p.: 15–11. 12. p.: 23–21. 16. p.: 31–38. 23. p.: 45–51. 27. p.: 56–65. 34. p.: 61–79. 38. p.: 67–90
Kipontozódott: Hajdu (34. p.)
MESTERMÉRLEG
Teo Hojc: – Ezen és az előző mérkőzésen is nagyon rosszul és sok hibával játszottuk, a jövőben mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ezt a gyenge kezdést kijavítsuk. Mindenkinek megvan a felelőssége, azon dolgozunk, hogy e patinás klub eredményeihez méltóan szerepeljünk a bajnokságban.
Gasper Potocnik: – Bebizonyítottuk, hogy védekezésben és támadásban egyaránt jó teljesítményre vagyunk képesek. Jó ritmusban játszottunk, végig irányítottuk a mérkőzést, a győzelmünk nem forgott veszélyben. Ám ez csak egy győzelem volt, keményen kell az edzéseken dolgoznunk azért, hogy sikeresek legyünk.

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 84–95
Alba Fehérvár–DEAC 100–83
CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSZOTTÁK
SZTE-Szedeák–Kometa–KVGY Kaposvári KK 68–65

    
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyVL–KRelatívP
  1. Honvéd22185–1491.0004
  2. Fehérvár22198–1731.0004
  3. Szombathely22178–1631.0004
  4. Szolnok22176–1641.0004
  5. Szeged22160–1521.0004
  6. Sopron211185–1690.7503
  7. Zalaegerszeg211168–1620.7503
  8. Pécs211173–1800.7503
  9. Kecskemét211170–1780.7503
10. Kaposvár22151–1570.5002
11. Oroszlány22157–1700.5002
12. Paks22166–1830.5002
13. Körmend22166–1920.5002
14. Debrecen22153–1940.5002

 

 

Legfrissebb hírek

A jó első negyed után a vártnál nehezebben nyert a Falco a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.10.03. 20:00

Az Alba Fehérvár legyőzte a Sopront a férfi kosár NB I idénynyitóján

Kosárlabda
2025.09.26. 21:43

Hangyási László: Munka nélkül nincs eredmény

Utánpótlássport
2025.09.26. 19:01

Végre nem egyesélyes! – kezdődik a férfi kosárlabda NB I új idénye

Kosárlabda
2025.09.26. 09:56

Új szezon, új élmények – megújult funkciókkal tér vissza a HUNBASKET TV

Kosárlabda
2025.09.26. 08:58

Nem várható one man show a Körmendtől

Kosárlabda
2025.09.25. 10:38

Férfi kosárlabda NB I: az építkezés és a szintlépés a DEAC célja

Kosárlabda
2025.09.24. 13:11

Férfi kosár: kicserélődött, de a korábbinál egységesebb a Honvéd kerete

Kosárlabda
2025.09.18. 11:36
Ezek is érdekelhetik