Szoboszlai: Minden megvan hozzá, hogy egy ilyen meccset három ponttal zárjunk

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.12.04. 12:43
null
Szoboszlai szerint sokkal jobban is tudnak játszani (Fotó: Getty Images)
Ahogy beszámoltunk róla, a Liverpool 1–1-es döntetlent játszott a Sunderlanddel a Premier League-ben. A mérkőzés után Szoboszlai Dominik értékelt a Spíler Tv kamerája előtt.

„Tök őszintén, nincs bennem jó érzés, mert itthon azért szebben és sokkal jobban kellene játszanunk, és ennél tudunk is sokkal jobban. Megvannak a játékosaink hozzá, megvan a minőségünk hozzá, megvannak a szurkolóink hozzá, minden megvan ahhoz, hogy egy ilyen mérkőzést három ponttal zárjunk. Valamiért ez nem ment most sem. Szombaton van egy új lehetőség, élni kell vele” – mondta Gyenge Balázsnak, a Spíler TV és a Nemzeti Sport liverpooli tudósítójának a magyar középpályás, aki kitért arra is, hogy az utóbbi meccseikhez hasonlóan a West Ham United ellen sem volt igazán gördülékeny a csapat játéka, még a győzelem ellenére sem. De ahogy a többi meccsen, úgy a következőn, a Leeds United ellen is csak a győzelem elfogadható a Liverpool számára.

Szoboszlai végig a pályán volt a Sunderland ellen, míg Kerkez Milost a 86. percben cserélték be. 

Arne Slot vezetőedző is megszólalt a bajnoki után, és elmondta, hogy többre számított a gólhelyzetek, a kidolgozott lehetőségek alapján. Szerinte a vendégek gólja nem igazi gólhelyzetből született, mivel távoli lövés pattant meg, és bár az ő egyenlítésüknél is irányt változtatott a labda, de Florian Wirtz két csel után jócskán a tizenhatoson belülről lőtt, ami viszont valódi gólszerzési esély volt. A holland tréner szerint csapata nagyjából húsz helyzetet alakított ki ezen a mérkőzésen.

ANGOL PREMIER LEAGUE
14. FORDULÓ
LIVERPOOL FC–SUNDERLAND AFC 1–1 (0–0)
Liverpool, Anfield. Vezette: Atwell
LIVERPOOL: Alisson – Joe Gomez (C. Jones, 65.), Konaté, Van Dijk, Robertson (Kerkez, 86.) – Gravenberch, Mac Allister – Szoboszlai, Wirtz, Gakpo (Szalah, a szünetben) – Isak (Chiesa, 86.). Menedzser: Arne Slot
SUNDERLAND: Roefs – Hume, Mukiele, Ballard, Alderete, Mandava – Talbi (O'Nien, 90+1.), G. Xhaka, Sadiki, Le Fée – Brobbey (Isidor, 62.). Menedzser: Regis Le Bris
Gólszerző: Mukiele (81. – öngól), ill. Talbi (67.)

 

 

Legfrissebb hírek

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
10 órája

David O’Connell: Szoboszlai Dominik tökéletes csapatkapitány lehet a Liverpoolban

Angol labdarúgás
12 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

A Liverpool bejelentette Jérémy Jacquet szerződtetését

Angol labdarúgás
2026.02.03. 07:54

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50
Ezek is érdekelhetik