Mérgezett alma – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
2026.03.04. 23:49

A meccs kilencven percig tart – így az ősi mondás, ami persze ma már azért sem igaz, mert ott van, ugye, a bírók által hozzátett plusz, ám a lényeg így is kötelez: a végső sípszóig illik figyelni.

Ez csak arról jutott eszembe, hogy a nekünk oly kedves Liverpool a mostani idényben már ötödször veszített a ráadásban. Ki tudja, kinek mi járt a fejében, mi (nem) volt a lábában, ami elvett valamit a csapattól és hozzátett ahhoz, hogy a tök utolsó Wolverhampton győzzön. Ez már önmagában is blama, az meg különösen, hogy olyan gólokkal, amelyek némi összpontosítással elkerülhetők lettek volna.
Mondom én, innen a Duna mellől, minden felelősség nélkül, ám úgy tetszik, Arne Slot vállán sincs sok teher, hiszen a menedzser olyan nyugodtan magyarázza a történteket, mintha az lenne a kérdés, hány törpével élt együtt Hófehérke. Maradva a képnél, felteszem, a jó holland mind a hetet képes megnevezni is, miközben nyugalomra int, hogy csigavér, jön majd a királyfi. Meglehet, ám még a mérgezett almánál tartunk, magyarán a keddi vereség után sok mindennek kell jóra fordulnia ahhoz, hogy a Liverpool a Premier League-helyezése jogán lehessen ősszel Bajnokok Ligája-induló.

Azt mondja Virgil van Dijk, hogy lassan játszottak, kiszámíthatóan, pontatlanul és rossz döntéseket hozva. Nos, az angol bajnokik ritmusát, várható dramaturgiáját ismerve ezek közül egy is elég, hogy elakadjon a szekér. Mindenesetre bizakodást kelthet, hogy a csapatkapitány világosabban, érthetőbben, a felelősséget inkább vállalva beszél, mint Slot menedzser, ő ugyanis azzal érvel, hogy ha tízszer játszanak a Wolvesszal, aligha kapnak ki tízszer.

Ezt én is adom, de éppen a tabellautolsó az a csapat, amelyiktől egyszer kikapnia is csúfság a bajnoki cím védőjeként. Nem mellesleg Slot kiemeli még, hogy ő is csalódott, s hogy ez a meccs összefoglalja az idényüket.

Azért még várjunk az összegzéssel, a menedzser meg pláne, inkább törődjön azzal, hogy a történet vége legalább sejtesse a hepiendet. Ezt megint felelősség nélkül mond(hat)om, azt viszont meggyőződéssel, hogy Szoboszlai Dominik új frizurája a közbeszéd része lett Budapesten.

A kopaszoknál is.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Angol labdarúgás
2026.03.04. 07:06

„Ez a mérkőzés jól összefoglalja az idényünket” – Arne Slot a Liverpool kiesőjelölt elleni veresége után

Virgil van Dijk: Rajtunk múlt a vereség. Lassúak voltunk, kiszámíthatóak, pontatlanok, és rossz döntéseket hoztunk.

 

 

Legfrissebb hírek

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
4 órája

Egyelőre nem tudja tartani az intenzitást a Liverpool Andoni Iraola alatt

Angol labdarúgás
17 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
2026.08.10. 23:45

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 23:45

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2026.08.09. 22:39

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
2026.08.09. 22:39