Bernardo Silva az idény végén távozik a Manchester Citytől

2026.04.06. 13:11
null
Bernardo Silva hamarosan búcsút int a szurkolóknak (Fotó: Getty Images)
Az idény végén távozik a klubtól Bernardo Silva, a Manchester City csapatkapitánya – erősítette meg Pepijn Lijnders, az angol labdarúgócsapat másodedzője.

Az idény végén távozik a Manchester Citytől a csapat kapitánya, Bernardo Silva – a döntésről a gárda másodedzője, Pepijn Lijnders is beszélt. A 31 éves portugál középpályás, aki hatszor nyerte meg a Premier League-et és egyszer a Bajnokok Ligájában is végső győzelmet ünnepelhetett az együttesnél töltött kilenc éve alatt, szabadon igazolhatóvá válik, mert lejár a szerződése.

„Minden jó történetnek vége szakad egyszer – mondta Lijnders a Liverpool felett aratott FA-kupa-negyeddöntős siker után. – Remélem, élvezni fogja az utolsó itt töltött hónapjait és szépen búcsúzik majd. Minden figyelmet és elismerést megérdemel.”

Pep Guardiola vezetőedző, aki eltiltása miatt nem lehetett ott a kispadon a kupamérkőzésen, korábban úgy fogalmazott, hogy Silva „pótolhatatlan”. A futballista 2017-ben az AS Monacótól szerződött a Cityhez, amelyben azóta 450-szer lépett pályára, s Guardiola irányítása alatt a csapat kulcsfigurája volt.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGk P 
1. Arsenal31217361–22+39 70 
2. Manchester City30187560–28+32 61 
3. Manchester United311510656–43+13 55 
4. Aston Villa31166942–37+5 54 
5. Liverpool311471050–42+8 49 
6. Chelsea31139953–38+15 48 
7. Brentford311371146–42+4 46 
8. Everton311371137–35+2 46 
9. Fulham311351343–44–1 44 
10. Brighton & Hove Albion3111101041–37+4 43 
11. Sunderland3111101032–36–4 43 
12. Newcastle311261344–45–1 42 
13. Bournemouth31915746–48–2 42 
14. Crystal Palace301091133–35–2 39 
15. Leeds United317121237–48–11 33 
16. Nottingham Forest31881531–43–12 32 
17. Tottenham31791540–50–10 30 
18. West Ham31781636–57–21 29 
19. Burnley31481933–61–28 20 
20. Wolverhampton31382024–54–30 17 

 

 

Legfrissebb hírek

A Liverpool edzője elárulta, Szoboszlainak a korábbi sérülése újult ki

Angol labdarúgás
7 órája

Lejtmenetben a Newcastle, a nyári szerzemény góljával nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
8 órája

Haaland duplázott, a Man. City tovább menetel a Premier League-ben

Angol labdarúgás
10 órája

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított és nyert a Brentford ellen

Angol labdarúgás
10 órája

Pedro Neto duplázott, a Chelsea véget vetett az Everton veretlenségének

Angol labdarúgás
13 órája

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
14 órája

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
2026.10.16. 16:05

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
2026.10.16. 13:45