Mexikói vb-titok: lágy drog szédíthette el a csapatot – Nagy Antal 70 éves

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2026.10.17. 07:43
null
Nagy Antal úgy érezte, hogy száguldanak a szovjetek, így Olekszandr Zavarov (a lenti kis képen) is (FOTÓ: KOVÁCS PÉTER)
Vezér volt a Bp. Honvédban és a labdarúgó-válogatottban, de nemigen tartott motivációs beszédet – a korábbi, 32-szeres válogatott, világbajnokságot is megjáró Nagy Antal hetvenéves lett, és beszélt arról is, mi okozhatta az irapuatói, szovjetek elleni 6–0-s vereséget.
Fotó: Imago Images

– Szegről-végről kollégák vagyunk mint építőmérnökök: hogyan emlékszik az egyetemi évekre?
– Levelező tagozaton diplomáztam, csak szilárdságtanból ne kellett volna vizsgázni! Ráadásul a professzor év közben kijelentette, nemigen kedveli a sportolókat. Ki is vágott, csak a pótvizsgán mentem át.

– Az UEFA-kupában 1978 őszén honvédosként az Ajax ellen szenzációsan futballozott. Ekkor robbant be?
– Az Ajaxnál Ruud Krol, Frank Arnesen, Simon Tahamata és Sören Lerby is játszott. Edzőm, Tichy Lajos tudta, hogy eleinte csatár voltam, s azt mondta, Sören Lerbyt kell fognom, mondván, tudok annyit futni, mint ő, és legalább úgy fejelek, amit a támadásokban is hasznosíthatok. Két gólt is szereztem, mindenki úgy emlékszik, fejjel, pedig az egyiket jobbal, a másikat ballal lőttem. Viccesen azt szoktam mondani: ahogy kell.

Született: 1956. október 17., Nagyhalász
Sportága: labdarúgás
Posztja: védő, középpályás
Csapatai: SZEOL (1975–1976), Bp. Honvéd (1976–1986), Nancy (francia, 1986–1987), Yverdon (svájci, 1987–1992), Bag (1992)     
Válogatottság/gól: 32/2 (1979–1988)
Sikerei: magyar bajnok (1980, 1984, 1985, 1986), MNK-győztes (1985), UEFA-kupa-negyeddöntő (1979), KK-döntő (1978), vb-résztvevő (1986)
NAGY Antal

– Az 1986-os világbajnokság előtt nagy visszhangot váltott ki, amikor kimondta, világbajnokok leszünk…
– Az utazás előtt az Erzsébet szállóban a srácok zöme azt nyilatkozta, továbbjutunk. Az újságírók nógattak, Anti, te is mondjál valamit! A mai napig emlékszem a szavaimra: „Azt álmodtam, világbajnokok leszünk.” Persze, csak a mondat második fele jelent meg…

– A szovjetek elleni nulla hat sem kihagyható a pályafutásával és az emlékeivel kapcsolatban.
– Elmondom, mi történhetett: a két ország sportvezetői megállapodtak volna a döntetlenben, megkérdezték Mezey Györgyöt, aki nemet mondott az ikszre. Ezt követően csak ténferegtünk a pályán, meggyőződésem, hogy lágy drogot kaptunk – a szállodában az isostar és a tea mindig kancsóban volt, ebbe nem volt nehéz bármit beletenni. Erről egyébként Nancyban világosított fel a csapatorvos. Csúcsformára jellemző mutatóim voltak, a doki megjegyezte, nyilván kaptunk valamit, hogy a világbajnokságon ne tudjunk teljesíteni.     

Izsó Ignác, a Vasas ötszörös válogatott támadója: – A fejjátéka egészen kiváló volt. A földön is meg kellett küzdenem ellene, amikor már azt hittem, kicseleztem, a hosszú lábaival mégis elkanalazta a labdát.

Herédi Attila, az Újpest ötszörös válogatott védője: – A válogatott Benidormban edzőtáborozott, a súlyával küszködő szegény Kardos Józsefnek Mezey György megtiltotta, hogy édességet egyen, ám „Kard” ezt nem tartotta be, a mester begurult, haza akarta küldeni, de Nagy Antal csapatkapitányként a válogatott érdekeire hivatkozva „kidumálta”, és a kapitány megenyhült. 

VÉLEMÉNYEK

– Később kirobbant a bundabotrány, amelyben ön is érintve volt…
– Látom, szép születésnapi cikk kerekedik ebből… Olyan országban éltünk, amelyben a hentesnek az átlagnál testesebb volt a családja, a kőművesnek meg szebb a háza, ha érti. Igen, voltak „békés döntetlenek”. Ezért szoktam a Volán–Honvéd hat hatos eredményt firtatóktól vissza­kérdezni: ha jó egy sima iksz, mi olyan hülyék voltunk, hogy hat hatot játsszunk?!

– Ki volt a legjobb futballszakember, akivel valaha találkozott?
– Azt mondom, amit Esterházy Marci: Mezey, Mezey, Mezey. Sokszor említette, a válogatott nem Magyarország tizenegy legjobb futballistája, hanem legjobb tizenegye. Megelőzte a korát, kis túlzással ugyanazt próbálta játszatni a csapataival, mint ami manapság dívik: a labdavesztés utáni visszatámadást. Büszke vagyok, hogy nélkülözhetetlennek tartott.

– Légiósaink rendre azt mondják, kint egészen más a közeg. Mit kell ezalatt érteni?
– Arsene Wenger játékosa voltam a Nancyban, ő a másik edző, akit zseniálisnak tartok. Itthon rendszeresen volt értékelés, kint egyszer megkérdeztem tőle, a Nancyban miért nincs. Azt válaszolta, profik vagyunk, tudjuk, mi nem ment, ő utólag minek emlékeztessen a rosszra, előre kell tekinteni.

– Mondott anno motivációs beszédet?
– Noha vezérnek tartottak, nem! Inkább kisebb csoportokban ültem le a többiekkel. Mezey György amúgy is remekül motivált. Amikor a világbajnoki selejtezőn az osztrákok a Népstadionban egy nullára vezettek, a szünetben annyit mondott, játsszuk nyugodtan a begyakorolt sémákat, bejönnek. Rotterdamban a hollandok elleni meccs előtt kifejtette, semmivel sem vagyunk gyengébbek, mint Ruud Gullit vagy Marco van Basten, viszont sokkal motiváltabban állunk ki. „Ha a végén valaki odamegy hozzájuk mezt cserélni, örökre elzavarom. Jöjjenek ők!” Nyertünk kettő egyre és tényleg a hollandok kezdeményezték a mezcserét.

– Détári Lajos 61/13-as, Szoboszlai Dominik 69/18-as mutatót ért el a válogatottban. Összehasonlítaná őket?
– Fontos: más futballuniverzumban élünk. Döme finomabb irányító volt, egy aranyos, bájos gyerek. Szoboszlai Dominikon látszik, profi közegben nevelkedett, és már a pályán is dinamikusabb, erőszakosabb világ uralkodik.

– El is érkeztünk a válogatotthoz. Mi a véleménye a nemzeti csapatról?
– A legnagyobb szurkolója vagyok, ám Marco Rossinak nincs könnyű dolga: hathavonta nehéz három labdarúgót beépíteni, Szoboszlai Dominikkal nem szerencsés minden poszton számolni, az újoncoktól pedig nem lehet elvárni, hogy hozzák a meccseket. Összességében nagyobb stabilitás, szervezettség kellene, néha úgy tűnik, az ellenfelektől függ a játékunk.

– Hogyan foglalná össze a hetven évét?
– Minden benne van a rólam szóló Nagy-könyvben. Amúgy a Mérleg jegyében születtem, a csillagjegyre jellemzők végigkísérik az életemet.

 

Bp. Honvéd–Ajax 4–1 (0–0)
UEFA-kupa, 3. forduló, első mérkőzés, 1978. november 22., Népstadion, 15 ezer néző. V: Casarin (olasz)
„Két góllal döntő érdemeket szerzett az imponáló győzelemben.”

 

 

 

 

 

Magyarország–Ausztria 3–1 (0–1)
Vb-selejtező, 1984. szeptember 26., Népstadion, 45 ezer néző. V : Vautrot (francia)
„Jó labdákat adott és egyenlítő góljával megnyugtatta a magyar csapatot.”

 

 

 

 

Fotó: Wéber Lajos

Ausztria–Magyarország 0–3 (0–2)
Vb-selejtező, 1985. április 17., Bécs, Hanappi-stadion, 22 ezer néző. V: Baumann (svájci)
„Védőtársainak könnyebb lett a dolguk, és sohasem kerültek nehéz helyzetbe miatta. Ez egyértelmű dicséret.”

A legkedvesebb meccsek

 

Fotó: imago sportfotodienst

Szovjetunió–Magyarország 6–0 (3–0)
Vb-csoportmérkőzés, 1986. június 2., Irapuato, 15 ezer néző. V: Agnolin (olasz)
„Időnként légüres térben mozgott (…), nem az ő ritmusában folyt a küzdelem.”

A legrosszabb emlék

 

 

Legfrissebb hírek

A 60 éves Márton Gábor nem bánja, hogy átállt a sötét oldalra

Magyar válogatott
2026.10.15. 06:35

Lukács Dániel: Majdnem feladtam… – interjú a válogatott támadójával

Labdarúgó NB I
2026.10.14. 10:22

Bodnár László túl a szívzűrön és az érszűkületen is

Magyar válogatott
2026.10.14. 08:07

„Valami egészen mást akartam” – bíróságon dolgozik a volt válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
2026.10.12. 13:16

Kezdődhet a harmadik 40 – Sárosi László 80 esztendős

Vízilabda
2026.10.12. 06:35

Két csatár, egy döntés – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
2026.10.09. 23:44

Marco Rossi irányításával most már fél Európát legyőztük

Magyar válogatott
2026.10.09. 12:03

Szalai József: Szerény srác vagyok, az is maradok

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 10:30