Hiába a Ligakupa-győzelem, Guardiola csak az idény végén dönt a jövőjéről

ROCK PÉTERROCK PÉTER
2026.04.02. 16:25
null
Ez még nem a végső elköszönés volt Pep Guardiolától... (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City vezetőedzője, Pep Guardiola csak az idény végén dönt arról, hogy marad-e a klubnál – tudta meg a Telegraph. A katalán szakember szerződése 2027-ig érvényes, ám az előző és a jelenlegi idény miatt egyre több a találgatás a jövőjével kapcsolatban.

A Telegraph szerint a Manchester City vezetősége felvetette Pep Guardiolának, hogy beszéljék át a vezetőedző sorsát, de a tréner egyelőre nem hozott döntést. A forrás úgy tudja, az 55 éves szakember május végén szeretné kiértékelni csapata teljesítményét, ahogyan saját motivációját is – ezt követően határoz arról, hogy megy vagy marad. A klubvezetőség elfogadta ezt az álláspontot, nem kívánt nyomást gyakorolni Guardiolára, hiszen kapcsolatukat az elmúlt tíz év sikeressége miatt kölcsönös bizalom jellemzi.

A manchesteriek számára ugyanakkor a bizonytalanság sem túl jó az idény legfontosabb részéhez közeledve: a csapat még nem mondott le a bajnoki címről, a Ligakupa-győzelem után pedig az FA-kupát is megnyernék az „égszínkékek”, akik szombaton a Liverpoollal találkoznak a negyeddöntőben.

A Citynél mindenesetre fel vannak készülve minden eshetőségre. A lehetséges utódok között szerepel Enzo Maresca, aki korábban Guardiola segítője volt, a Real Madridtól januárban menesztett Xabi Alonso, valamint a gárda egykori kapitánya és legendás védője, a Bayern Münchent irányító Vincent Kompany. A folyamatot a sportigazgató, Hugo Viana irányítja, aki az átigazolási stratégiáért is felel.

Vincent Kompany, Xabi Alonso és Enzo Maresca is jól ismeri Pep Guardiolát (Fotó: Getty Images)

A hosszú távú tervezést nehezíti, hogy több játékos jövője is kérdéses: például a csapatkapitány, Bernardo Silva várhatóan távozik a nyáron.

Guardiola helyzete egyedülálló: a klubnál elfogadják, hogy saját maga döntsön a jövőjéről, akár a szerződés lejárta előtt is. Az egykor a Barcelonát és a Bayernt irányító edző pályafutása során az összes kontraktusát kitöltötte, Manchesterben viszont szóbeli megállapodása van arról, hogy akkor távozik, amikor úgy érzi, eljött az ideje.

A bizonytalanság ellenére a City háza táján nem számítanak arra, hogy Guardiola helyzete befolyásolja a nyári transzfereket. Bár a játékosok számára fontos tényező egy ekkora legenda jelenléte, a klub elmúlt másfél évtizede és ambíciója önmagában is elegendő vonzerőt jelenthet.

A végső döntés tehát még várat magára, de minél tovább késik, annál inkább erősödik az érzés, hogy egy korszak vége közeledhet a Manchester Citynél.

 

Legfrissebb hírek

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

17 évesen duplázott az első felnőttmeccsén, a Manchester City simán továbbjutott

Angol labdarúgás
2026.09.17. 22:19

Német vezetőedzője lett a Konferencialigában szereplő Trabzonspornak

Konferencialiga
2026.09.17. 17:50

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14

Vitatható Haaland-góllal nyert a közel 70 percig emberhátrányban játszó City az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.09.13. 19:23

Képes Sport: A gólszerzés norvég mestere

Képes Sport
2026.09.13. 14:47