Újra csapattársaival edzhet a liverpooli Alexander Isak

2026.04.02. 09:09
Arne Slot szerint Isak sokat segíthet nekik az idény végén (Fotó: Getty Images)
Hosszú kihagyás után elkezdheti a közös edzéseket csapattársaival a Liverpool svéd labdarúgója, Alexander Isak.

Arne Slot vezetőedző megerősítette a válogatott támadó visszatéréséről szóló hírt. Isak decemberben a Tottenham Hotspur elleni Premier League-mérkőzésen gólszerzés közben eltörte a szárkapocscsontját, emiatt műtétre kényszerült. Visszatérése – ha majd formába lendül – segítség lehet klubcsapatának, de a világbajnokságra pótselejtezőn kijutott svéd válogatottnak is.

„Úgy gondolom, Alex számára igazán jól alakulnak a dolgok, mert a svédek kiharcolták a világbajnoki szereplést, ő pedig holnap először edzhet újra együtt a csapattal – mondta a klub honlapjának szerdán a holland vezetőedző. – Természetesen ez csak az első edzése lesz a csapattal három-négy hónapos kihagyás után, de jó, hogy visszatér, mert mindannyian tudjuk, kit igazoltunk: egy nagyszerű csatárt.”

Slot úgy véli, Isak sokat jelenthet számukra az idény vége felé, mert eddig hiába alakítottak ki helyzeteket, ezek közül sok kimaradt. A svéd támadó szerinte – ha nem is az első pillanattól – segíthet majd a pontosabb befejezésekben. A címvédő Liverpool az angol bajnokságban 31 fordulót követően az ötödik helyen áll, öt ponttal marad el a negyedik Aston Villától, amely még éppen Bajnokok Ligája-indulást érő pozíciót foglal el. 

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata a BL-ben negyeddöntős, s a címvédő Paris Saint-Germainnel játszik majd, otthon pedig az FA kupában ugyancsak a legjobb nyolc között van, s szombaton a Manchester City vendégeként lép pályára.

 

 

Legfrissebb hírek

A Liverpool edzője elárulta, Szoboszlainak a korábbi sérülése újult ki

Angol labdarúgás
7 órája

Lejtmenetben a Newcastle, a nyári szerzemény góljával nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
8 órája

Haaland duplázott, a Man. City tovább menetel a Premier League-ben

Angol labdarúgás
10 órája

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított és nyert a Brentford ellen

Angol labdarúgás
10 órája

Pedro Neto duplázott, a Chelsea véget vetett az Everton veretlenségének

Angol labdarúgás
13 órája

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
14 órája

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
2026.10.16. 16:05

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
2026.10.16. 13:45