A Liverpool FC bejelentette Arne Slot távozását

P. K.P. K.
2026.05.30. 13:38
null
A Liverpool FC bejelentette Arne Slot távozását (Fotó: liverpoolfc.com)
A Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint is foglalkoztató Liverpool FC bejelentette, hogy azonnali hatállyal, közös megegyezéssel távozik a csapat holland szakvezetője, Arne Slot. A klub tájékoztatása szerint az utód kinevezése folyamatban van.

A Liverpool FC a hivatalos honlapján először szűkszavúan rögzíti, hogy Arne Slot távozik a klubtól, utódjának a kinevezése folyamatban van, majd kiemeli a két évvel ezelőtt Jürgen Klopp helyére érkezett holland szakemberrel elért eredményeket: a tavalyi bajnoki címet (ami a klub történetében a 20. volt), a BL-ben a 16 közé jutást és a Ligakupában a döntőbe jutást, illetve a 2025–2026-os idényben a BL-ben a negyeddöntőbe jutást.

A közlemény ezután egy hosszú idézettel folytatódik a klub vezetősége részéről, amiben megköszönik a szakember munkáját és részben magyarázatot adnak a váltásra.

„Ez nagyon nehéz döntés volt számunkra, hiszen Arne szerepvállalása a Liverpool FC-nél egy jelentős és sikeres szakasz volt a szurkolók és a klub számára is – kezdődik a vezetőség indoklása és köszönetnyilvánítása. –  Nagyrabecsülésünket fejezzük ki az elért eredményekért. Munkamoráljával, szorgalmával, szakértelmével valódi vezetőnek bizonyult. Olyan egyéniség, aki azonosul a felelősséggel. Ez nyilvánvaló volt, amikor beleegyezett, hogy átveszi a vezetőedzői posztot, amikor Premier League-címig vezetett minket, és az éppen véget ért szezon során is, amikor jelentős kihívásokkal és nehézségekkel nézett szembe. Ugyanakkor közösen arra a következtetésre jutottunk, hogy változásra van szükség ahhoz, hogy a klub tovább tudjon haladni. Ismételten hangsúlyozni kell, hogy ez nem egy könnyelmű döntés. Szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy kifejezzük hálánkat Arne iránt, aki mindig különleges helyet foglal el a futballklub történetében, mint az edző, aki a Liverpool 20. bajnoki címét szerezte meg. Ez a teljesítmény kiemelkedő edzői és vezetői munkára épült minden egyes nap. Segítette a klubot átvezetni az elképzelhető egyik legnehezebb időszakon Diogo Jota elvesztése után. Az együttérzés és az emberség, amit ez idő alatt mutatott, sokat elárult róla, mint emberről. Csak a legjobbakat kívánhatjuk Arnénak a jövőben.”

A közlemény ugyanakkor hozzáteszi, Arne Slot és családja mindig szívesen látott vendég lesz az Anfieldben, de a vezetőség úgy véli, most irányváltásra, más megközelítésre van szükség a csapat szakmai vezetésében.

Sajtóhírek szerint az AFC Bournemouthtól már elköszönt spanyol Andoni Iraola lehet az utódja – erről posztolt Fabrizio Romano transzferguru is. 

 

Legfrissebb hírek

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
10 órája

Honfitársainknál Szoboszlai az élen az EA FC legújabb kiadásában – íme, a magyar játékosok top 10-e

Minden más foci
2026.09.23. 19:00

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2026.09.23. 12:50

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.22. 21:33

Borbély Balázs: Büszke vagyok, hogy hozzájárulhattam az ETO bajnoki címéhez

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:54

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
2026.09.21. 11:03

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24