Három magyarral hajt a BL-ért a Liverpool Manchesterben

Hiába az egyik legfontosabb mérkőzés az idényben a rivalizálás miatt, a vasárnapi Manchester United–Liverpool FC Premier League-rangadó előtt a Mersey partján – legalábbis a „vörösöknél” – szinte mindenki a kilenc év után a nyáron távozó Mohamed Szalahhal van elfoglalva, aki ráadásul sérülés miatt kihagyja a hétvégi bajnokit.
Az egyiptomi klubikon interjút adott a TNT Sportnak, a riporter pedig a Liverpool egy másik emblematikus figurája, Steven Gerrard volt. A beszélgetésből többek között kiderült, hogy utóbbi sokat tett azért, hogy Mohamed Szalah ne a januári átigazolási időszakban, „a hátsó kijáraton át”, dicstelenül hagyja el a Liverpoolt, miután tengelyt akasztott Arne Slot menedzserrel.
„Jól emlékszem a beszélgetésünkre. Szerintem sokan nem tudják, hogy eljöttél hozzám, elmondtad a véleményedet, amit nagyra értékelek. Azt tanácsoltad: úgy zárjam le, ahogyan nekem jó. Örülök, hogy így történt, és most érkezett el a távozás ideje – fogalmazott az afrikai légiós, akivel kapcsolatban az a legfontosabb kérdés rövid távon, hogy idejében felépül-e combizomsérüléséből ahhoz, hogy a pályán búcsúzhasson el a szurkolóktól. – Persze, ott leszek a záró meccsen. A sérülésem rendbe jön, és valószínűleg már előbb visszatérek.”

Vasárnap csúcstalálkozó vár a Liverpoolra jelentős tétért, hiszen győzelemmel és az üldözők esetleges botlásával kiharcolhatja a hőn áhított Bajnokok Ligája-indulást, ami gyógyír lenne a hányattatással teli idényben. Magyar szempontból több fontos fejleményt is hoztak a mérkőzést megelőző edzések: a jelek szerint a United ellen ismét három honfitársunk lesz a címvédő keretében.
A péntek délelőtti sajtótájékoztatón Arne Slot azt nyilatkozta lapunknak, Pécsi Ármin nevezése attól függ elsősorban, hogy a március 18. óta sérüléssel bajlódó Alisson visszatér-e a gólvonalra. Nos, a brazil légiós csak erőnléti edzést végzett, a labdás tréningre nem ment ki a többiekkel, így feltételezhető, hogy a magyar kapus az Everton és a Crystal Palace elleni bajnoki után sorozatban harmadszor is ott lesz a Liverpool felnőttcsapatának kispadján. Szintén a holland menedzser sajtótájékoztatóján hangzott el, hogy a balhátvéd Kerkez Milos kisebb erőnléti problémával küzdött a héten – a szerdai edzésről idő előtt távozott –, de már péntek délután teljes értékű munkát végzett, így ő is ott lesz az Old Traffordban. Más kérdés, hogy pontosan milyen állapotban, mert ha nem teljesen fitt, az egyébként kifejezetten jó formát mutató, a Palace ellen szenzációs gólt szerző Andrew Robertson kezdhet a posztján.
Szoboszlai Dominik egészséges, jó formában van, az ő szereplése nem kérdéses, és tekintve, hogy az utóbbi időben szűrőként is hasznos volt, miközben a csapat egymás után szállította a bajnoki győzelmeket, Ryan Gravenberch mellett alighanem a hatos szerepkörben kezd Manchesterben. Ami pedig Mohamed Szalah kényszerű pótlását illeti: minden bizonnyal Jeremie Frimpong játszik a jobb szélen, s mögötte Curtis Jones lesz a védő.
A Manchester Unitednél Matheus Cunha játéka kérdéses, miután csípőfájdalmai miatt kihagyta a Brentford elleni hétfői mérkőzést, de az biztos, hogy Matthijs de Ligt sérülés, Lisandro Martínez pedig eltiltás miatt nem lép pályára.
35. FORDULÓ
Vasárnap
15.00: AFC Bournemouth–Crystal Palace
16.30: Manchester United–Liverpool FC (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
20.00: Aston Villa–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1)
Hétfő
16.00: Chelsea–Nottingham Forest (Tv: Spíler1)
21.00: Everton–Manchester City (Tv: Match4)
Pénteken játszották
Leeds United–Burnley 3–1 (Stach 8., Okafor 52., Calvert-Lewin 56., ill. Tchaouna 71.)
Szombaton játszották
Arsenal–Fulham 3–0 (Gyökeres 9., 45+4., Saka 40.)
Brentford–West Ham United 3–0 (Mavropanosz 15. – öngól, Thiago 52. – 11-esből, Damsgaard 82.)
Newcastle United–Brighton & Hove Albion 3–1 (Osula 12., Burn 24., Barnes 90+5., ill. Hinshelwood 61.)
Wolverhampton Wanderers–Sunderland 1–1 (Bueno 54., ill. Mukiele 17.)
Kiállítva: Ballard (24. – Sunderland)
| AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
| 1. Arsenal | 35 | 23 | 7 | 5 | 67–26 | +41 | 76 |
| 2. Manchester City | 33 | 21 | 7 | 5 | 66–29 | +37 | 70 |
| 3. Manchester United | 34 | 17 | 10 | 7 | 60–46 | +14 | 61 |
| 4. Liverpool | 34 | 17 | 7 | 10 | 57–44 | +13 | 58 |
| 5. Aston Villa | 34 | 17 | 7 | 10 | 47–42 | +5 | 58 |
| 6. Brentford | 35 | 14 | 9 | 12 | 52–46 | +6 | 51 |
| 7. Brighton | 35 | 13 | 11 | 11 | 49–42 | +7 | 50 |
| 8. Bournemouth | 34 | 11 | 16 | 7 | 52–52 | 0 | 49 |
| 9. Chelsea | 34 | 13 | 9 | 12 | 53–45 | +8 | 48 |
| 10. Fulham | 35 | 14 | 6 | 15 | 44–49 | –5 | 48 |
| 11. Everton | 34 | 13 | 8 | 13 | 41–41 | 0 | 47 |
| 12. Sunderland | 35 | 12 | 11 | 12 | 37–46 | –9 | 47 |
| 13. Newcastle | 35 | 13 | 6 | 16 | 49–51 | –2 | 45 |
| 14. Crystal Palace | 33 | 11 | 10 | 12 | 36–39 | –3 | 43 |
| 15. Leeds United | 35 | 10 | 13 | 12 | 47–52 | –5 | 43 |
| 16. Nottingham Forest | 34 | 10 | 9 | 15 | 41–45 | –4 | 39 |
| 17. West Ham | 35 | 9 | 9 | 17 | 42–61 | –19 | 36 |
| 18. Tottenham | 34 | 8 | 10 | 16 | 43–53 | –10 | 34 |
| 19. Burnley | 35 | 4 | 8 | 23 | 35–71 | –36 | 20 |
| 20. Wolverhampton | 35 | 3 | 9 | 23 | 25–63 | –38 | 18 |








