Slot: Szoboszlai Dominik az iskolapéldája annak, hogyan kell a Premier League-ben egyre jobbá válni

„Pécsi Ármin az idényben nem mutatkozhatott be nálam, de nagyon szépen fejlődött a felnőttcsapat mellett és Xavi Valero kapusedző irányítása alatt – válaszolta Arne Slot lapunk kérdésére. – Kerkez Milos szintén nagyon sokat fejlődött az évad során, rengeteg meccset játszott. Sosem egyszerű szintet lépve váltani, főleg egy olyan fiatal játékosnak, mint ő, de megállta a helyét a BL-, PL-terhelés mellett is. Nagyon elégedettek vagyunk a fejlődésével, de jövőre ismét meg kell tennie egy lépést, ismét szintet kell lépnie. És ha már fejlődésről beszélünk, Szoboszlai Dominik az iskolapéldája annak, hogyan kell a Premier League-ben egyre jobbá válni: az első idényében jó volt, a másodikban nagyon jó, ebben pedig, annak ellenére, hogy a csapat összteljesítménye távol állt a kiválótól, ő kiváló egyéni teljesítményt nyújtott.”
S hogy mit gondol a tréner arról, rövid vagy középtávon lehet-e Szoboszlai a Liverpool csapatkapitánya? „Jövőre még nem, mert Virgil van Dijk itt lesz a keretben. A magyar válogatottban már csapatkapitány, ami sokat elárul róla, de ne szaladjunk ennyire előre, mert úgy tartják, egy menedzser élete három napig tart, tehát nem célszerű a következő idénynél előrébb tekinteni.”

Wenger üzent az Arsenal bajnoki címe után – videó







