Kinevezte Arne Slot utódját a Liverpool – hivatalos

R. D. P.R. D. P.
2026.06.04. 20:48
null
Andoni Iraola megérkezett az Anfield Roadra (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool FC hivatalos honlapján bejelentette, hogy Andoni Iraola veszi át a csapat irányítását.

Andoni Iraola személyében olyan vezetőedzőt talált a Liverpool, aki már bizonyított a Premier League-ben – a spanyol tréner irányításával hatodik helyen zárt a Bournemouth a mögöttünk hagyott idényben, ezzel története során először harcolt ki európai kupaszereplést.

„Számomra a futball az érzelmekről szól. A szenvedélyről. Alapvetően higgadt ember vagyok, és az életem során mindig inkább racionálisnak tartottam magam. De amikor elkezdődik a mérkőzés, amikor egy gólt kell megünnepelni, valami mégis megmozdul bennem. Úgy gondolom, erre a belső energiára játékosként, szurkolóként és edzőként is szükség van. És erre nincs jobb hely az Anfieldnél” – fogalmazott Iraola a liverpooliak honlapján.

„A Liverpool lehetőséget ad arra, hogy a világ legjobb játékosaival dolgozzak. A legjobb játékosok pedig lehetőséget adnak arra, hogy trófeákért harcoljak. Hogy címeket nyerjünk.”

Iraola a Bournemouth után így újra együtt dolgozhat a magyar válogatott balhátvéddel, Kerkez Milossal.

Légiósok
2026.06.04. 12:12

A Liverpool-szurkolók Szoboszlait választották az idény legjobbjának

A magyar labdarúgó a szavazatok több mint kétharmadát gyűjtötte be.

A komplett szakmai stáb összetételét egyelőre nem erősítette meg a Liverpool, de angol sajtóinformációk szerint Iraola szeretné magával hozni több kollégáját – Tommy Elphick, Shaun Cooper, Tom Webber és Pablo de la Torre neve is szóba került –, illetve feladatot kaphatnak korábbi liverpooli játékosok is, név szerint Thiago Alcántara, valamint visszavonulását a profi futballtól hétfőn bejelentő James Milner. (MTI)

Legfrissebb hírek

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.22. 21:33

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Magyaros mérkőzés könyörtelen visszatérővel – jön a Bournemouth–Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:10

Szoboszlai már várja a találkozást Tóth Alexékkel

Angol labdarúgás
2026.09.18. 21:19

„Mindig is megvolt benne ez a képesség” – Szoboszlai kilenc évvel ezelőtti gólját idézte fel az UEFA

Magyar válogatott
2026.09.18. 17:20

Német vezetőedzője lett a Konferencialigában szereplő Trabzonspornak

Konferencialiga
2026.09.17. 17:50