„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Szoboszlai Dominik az Arsenal elleni, 1–0-ra elveszített bajnoki mérkőzésen tért vissza: a második félidőben (58. perc) állt be Trey Nyoni helyére. A 26 éves középpályás korábban a Brentford elleni találkozón súlyosbította combizomsérülését. Már azt megelőzően is ki kellett hagynia két meccset.
A 69-szeres magyar válogatott játékos őszintén beszélt arról, hogy nehéz volt számára kívülről figyelni a társait, és azt is elismerte, hogy a korábbi visszatérése talán elhamarkodott volt.
„A legrosszabb dolog megsérülni, és a lelátóról vagy a televízióban nézni a srácokat. Boldog vagyok, hogy visszatérhettem, jól érzem magam, fitt vagyok, és készen állok arra, hogy szerdán ismét pályára lépjek” – idézte Szoboszlait a Liverpool Echo.
„Túl korán tértem vissza? Ez titok marad... Olyan játékos vagyok, amilyennek talán ti is ismertek: az elmúlt három idényben minden mérkőzésen kilencven percet szerettem volna játszani, de néha a tested azt mondja, hogy pihenj egy kicsit. Az én testem is azt üzente, hogy nyugodjak meg, most már elég mérkőzésen szerepeltem.”
„Kihagytam a Manchester City és a LASK elleni meccset, majd néhány nap pihenő után ismét nagyon jól éreztem magam, de úgy tűnik, még nem álltam készen. Néha azonban a szívemre hallgatok a testem helyett.”
A Liverpool szerdán a Fenerbahce ellen játszik a Bajnokok Ligájában.
BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 4. FORDULÓ
November 4., szerda
18.45: Fenerbahce (török)–Liverpool (angol) (Tv: RTL+) – élőben az NSO-n!










