Maresca már télen tudta, hogy a Manchester City vezetőedzője lesz

Nem sokkal azt követően, hogy a Manchester City bejelentette Maresca kinevezését, a Chelsea közleményt adott ki arról, miért menesztette a szakembert az előző idény közepén, január elsején.
„Klubunk ősszel értesült róla, hogy vezetőedzőnk előtt lehetőség adódott arra, hogy a Manchester Citynél nyáron Pep Guardiola utódja legyen. Nyilvánvalóvá vált, hogy élni szeretne a lehetőséggel, mindennél nagyobb vágya volt, hogy ez megtörténjen, de hosszú távú szerződés kötötte a klubunkhoz, és ezt nem volt joga felbontani. Decemberben mégis lemondott a tisztségéről, amivel csalódást okozott, hiszen már a fejével és a szívével is másik csapatra összpontosított. Egyik klub sem szeret az idény közepén edzőt váltani, de miután úgy döntött, hogy nem hajlandó teljesíteni a szerződésében foglaltakat, a játékosaink, a szurkolóink és a címerünk érdekeit szem előtt tartva el kellett fogadnunk a helyzetet. A két klub között egyezség született, ami kompenzációt is magába foglal a Manchester City részéről a Chelsea javára, és bizalmas megegyezés született arról is, hogy a vezetőedző kártérítést fizet” – írta közleményében a Chelsea, amely januárban Liam Roseniorral pótolta Marescát, majd Rosenior áprilisi elbocsátása után megbízott edzőként Calum McFarlane fejezte be az idényt.
Nyártól Xabi Alonso ül a Chelsea kispadján.









