Jerzy Dudek: A jövőben Szoboszlai lehet a „vörösök” csapatkapitánya

J. Á.J. Á.
2026.07.18. 07:17
null
Fotó: AFP
A 60-szoros lengyel válogatott kapus Jerzy Dudek 186 mérkőzésen védett a Liverpoolban, 2005-ben Bajnokok Ligáját nyert a csapattal, manapság pedig többek között a klub nagyköveteként dolgozik. Az ő véleményére is kíváncsiak voltunk Szoboszlai Dominik szerződéshosszabbítása kapcsán.

„Nagyszerű hír a Liverpool számára, hogy sikerült megegyezni, a szurkolók boldogok lehetnek – mondta lapunknak Jerzy Dudek. – Egyetlen jó játékost sem szeretnél elveszíteni, Szoboszlai Dominik pedig olyan kiemelkedő képességű futballista, aki köré lehet csapatot építeni. Rengeteget segít támadásban és védekezésben, remekül játszik az ellenfél csapatrészei között, sokszor kéri el a labdát, és képes építeni a játékot. Ráadásul gólokat szerez és gólpasszokat ad. Ahogy szokták mondani, igazi modern középpályás, de talán még annál is több. Tud hatosként, nyolcasként és tízesként is játszani, ráadásul az előző idényben láthattuk, hogy jobbhátvédként is milyen remek teljesítményt nyújt. Nem kérdés, a jövőben ő lehet a Liverpool csapatkapitánya, ugyanis minden tulajdonsága megvan ehhez, de ez rajta és az edzőn is múlik. Már most kiváló futballista, de még mindig hatalmas fejlődési potenciál rejlik benne. Megvan benne a képesség és a minőség, hogy még jobb legyen és magasabb szintre emelje a játékát. Andoni Iraola személyében új menedzser érkezett, a keretet nagyszerű játékosok alkotják és az elvárások továbbra is nagyok. Az előző, rosszul sikerült idény után a következő kulcsfontosságú lesz a Liverpool számára, Szoboszlai Dominikra pedig most is jelentős szerep hárul.”

 

Legfrissebb hírek

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
10 órája

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
12 órája

PL: Szoboszlai visszatért a keretbe, Kerkez kezd az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
15 órája

Iraola: Az Arsenal ellen magasabb szinten kell teljesítenünk

Angol labdarúgás
19 órája

Iraola szerint van esély arra, hogy Szoboszlai visszatérjen az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.10.30. 15:36

Iraola a Ligakupa-sorsolásról: Ez az egyetlen csapat, amellyel nem akartam összekerülni...

Angol labdarúgás
2026.10.29. 09:50

„Magyaros” csata lesz az angol Ligakupában, összekerült a Liverpool és a Bournemouth

Angol labdarúgás
2026.10.28. 23:50

A Liverpool tizenegyespárbaj után jutott az angol Ligakupa legjobb nyolc csapata közé

Angol labdarúgás
2026.10.28. 23:12