Iraola nem biztos benne, hogy Szoboszlai rendbe jön a válogatott meccsekre

V. H. L.V. H. L.
2026.11.08. 20:03
Fotó: Getty Images
Andoni Iraola, a Liverpool menedzsere nem biztos abban, hogy a Crystal Palace ellen 3–1-re megnyert bajnoki mérkőzésen lecserélt Szoboszlai Dominik játékra alkalmas lesz a válogatott szünetben, de megérti, hogy a magyar sztár játszani akar a nemzeti csapatban.

Szoboszlai Dominik adta a gólpasszt a Liverpool első találatánál a Crystal Palace ellen 3–1-re megnyert vasárnapi angol bajnoki mérkőzésen. A magyar válogatott csapatkapitányát aztán a 69. percben lecserélte Andoni Iraola, a „vörösök” menedzsere, aki a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a magyar középpályás állapotáról is tájékoztatást adott – írja honlapján az angol klub.

„Nagyon nem szeretnénk, hogy  a válogatott meccsek alatt játékosaink dőljenek ki. A legutóbbi időszakban három rendkívül fontos labdarúgónk sérült meg, úgyhogy most imádkozom – mert tényleg nem nem jönne jól ha megint hasonló történne. Reméljük, most nem úgy lesz, mint legutóbb, amikor Alexis Mac Allistert, Cody Gakpót és Domot is elveszítettük. Dominik megerőltette egy kicsit a térdét, úgyhogy érdeklődve várjuk, hogy játszhat-e a magyar válogatottban vagy sem. Tudom, hogy mindent megtesz majd, hogy hazamehessen, mert imád a nemzeti csapatban játszani, de amikor lecseréltük, nem volt százszázalékos állapotban. Az orvosi stáb elemzi majd a helyzetet, és majd meglátjuk, mi lesz. Jómagam tudom, mit akarok, de meg kell értenem a nemzeti csapatok szempontjait is. Bizonyos, hogy ha Dominik jól érzi magát, menni akar majd, de nem vagyok biztos benne, hogy addigra rendbe jön” – fogalmazott a baszk szakember.

A magyar válogatott november 14-én, szombaton Grúzia vendége lesz, majd 17-én, kedden Észak-Írországot fogadja majd a Nemzetek Ligájában.

ANGOL PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ
CRYSTAL PALACE–LIVERPOOL 1–3 (0–1)
London, Selhurst Park. Vezette: Harrington
PALACE: Henderson – J. Lerma, Ch. Richards, Disasi – Mingueza (Halaili, 87.), Wharton, Q. Timber (Osorio, 60.), Mitchell – Kamada, Pino (McNeil, 87.) – Strand Larsen (Nketiah, 72.). Menedzser: Pierre Sage
LIVERPOOL: Alisson – R. Araújo (J. Gomez, 90.), Jacquet, Van Dijk, Kerkez – Szoboszlai (Nyoni, 69.), A. Mac Allister – Gakpo (Ngumoha, 76.), Wirtz, Barcola (V. Munoz, 69.) – Isak (Koumas, 90.). Menedzser: Andoni Iraola
Gólszerző: Nketiah (90+5. – 11-esből), ill. A. Mac Allister (40.), Wirtz (54.), Isak (89.)

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE 
Kapusok: Gundel-Takács Bence (Zalaegerszegi TE FC), Pécsi Ármin (TSV Hartberg – Ausztria), Tóth Balázs (Blackburn Rovers FC – Anglia)
Védők: Bolla Bendegúz (Rapid Wien – Ausztria), Csinger Márk (FC Groningen – Hollandia), Kerkez Milos (Liverpool FC – Anglia), Markgráf Ákos (FC Köbenhavn – Dánia), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Ferencvárosi TC), Szalai Attila (Pogon Szczecin – Lengyelország), Szűcs Kornél (Vojvodina – Szerbia)
Középpályások: Baráth Péter (Sigma Olomouc – Csehország), Csongvai Áron (AS Saint-Étienne – Franciaország), Pető Milán (Paksi FC), Schäfer András (1. FC Union Berlin – Németország), Callum Styles (West Bromwich Albion – Anglia), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Tóth Rajmund (Konyaspor – Törökország), Urblík József (Vasas FC), Vitális Milán (AEK Athén – Görögország)
Támadók: Jurek Gábor (MTK Budapest), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Redzic Damir (RB Salzburg – Ausztria), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Szendrei Ákos (Debreceni VSC), Varga Barnabás (AEK Athén – Görögország)

NEMZETEK LIGÁJA
B-LIGA, 2. CSOPORT
5. forduló. November 14., szombat
18.00: Grúzia–Magyarország
20.45: Észak-Írország–Ukrajna

6. forduló. November 17., kedd
20.45: Magyarország–Észak-Írország
20.45: Ukrajna–Grúzia


 

 

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai asszisztot adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
3 órája

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
4 órája

Szűcs Kornél utólag kapott meghívót a magyar válogatottba

Magyar válogatott
Tegnap, 14:04

Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 07:33

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Urblík József: Remélem, megmutathatom, mit tudok

Magyar válogatott
2026.11.04. 11:49

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
2026.11.03. 10:05