Urblík József: Remélem, megmutathatom, mit tudok

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
2026.11.04. 11:49
null
Urblík József a Vasasban már többször megmutatta, milyen jól lő – ha lehetőséget kap, a válogatottban is megteheti (Fotó: Czinege Melinda)
Urblík József, a Vasas felvidéki születésű csapatkapitánya az óvodából hazafelé tartva tudta meg, hogy bekerült a válogatott keretébe, mert elhárult a jogi akadály.
Urblík József igyekszik a válogatottban is meghálálni a bizalmat (Fotó: Kovács Péter)

– A Magyar Labdarúgó-szövetség tájékoztatása szerint kedden, a kerethirdetés reggelén érkezett meg a nemzetközi szövetség, a FIFA engedélye, amely alapján mégis lehet magyar válogatott – Marco Rossi kapitány pedig gyorsan döntött. Meglepődött?
– Hétfőn megjelent egy cikk az M4 Sport honlapján, amely szerint a FIFA vizsgálja az ügyemet, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar döntés születik, így egyáltalán nem számítottam a meghívóra – válaszolta lapunknak Urblík József, a Vasas 30 éves, felvidéki születésű középpályása és csapatkapitánya, aki korábban azért nem lehetett magyar válogatott, mert szerepelt a szlovák korosztályos nemzeti csapatokban. Ám kiderült, létezik egy kiegészítés az előírásban: az életkori korlátozás csak azokra vonatkozik, akik az adott szabály életbe lépését követően, vagyis 2020. szeptember 18. után szerepeltek hazájuk utánpótlás-válogatottjában, márpedig Urblík József 2018 óta nem viselt szlovák címeres mezt. – De természetesen örülök neki, hogy így alakult, megtisztelő, hogy számít rám a szövetségi kapitány. Még fel sem fogtam teljesen.

– Ön is csak a kerethirdetéskor tudta meg, hogy beválogatta Marco Rossi?
– Néhány órával azt megelőzően hívtak az MLSZ-ből, éppen elvittem óvodába a gyereket, és hazafelé tartottam, amikor jött a telefonhívás. Otthon rögtön mondtam a feleségemnek, majd hívtam édesapámat, édesanyámat, a legközelebbi családtagokat. Másoknak még nem akartam akkor elmondani, mert kérték, várjuk meg azért a kerethirdetést, legyen hivatalos. Mindenki örült neki, mivel már nemigen bíztunk benne, hogy ez megvalósulhat.

Magyar válogatott
Tegnap, 10:05

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Az M4 Sportnak az MLSZ megerősítette, hogy a szükséges dokumentumokat elküldte a FIFA-nak.

– A kerethirdetéskor Marco Rossi említette, hogy már a Puskás Akadémia játékosaként, 2019-ben hívta volna, ha lehet, és beszélt egy marbellai találkozásról. Ez a felcsútiak edzőtáborában történt?
– Így van, az egyik edzésünket a szövetségi kapitány is eljött megnézni. A tréning után váltott velem néhány szót, és akkor mondtam neki, hogy nekem még nincs magyar állampolgárságom, úgyhogy ott meg is állt a sztori, nem jöhettem szóba a válogatottnál. Három éve felvettem a magyar állampolgárságot, így ez sem lehetett már akadály, és szerencsére a FIFA engedélye is megérkezett.

– A kerethirdető sajtótájékoztatón szóba került, hogy a posztja egyezik a csapatkapitány Szoboszlai Dominikéval. Nehezíti ez az ön helyzetét, vagy inkább megtisztelőnek érzi, hogy a Liverpool világsztárjának lehet, úgymond, a helyettese a válogatottban?
– Természetesen megtisztelő. Szoboszlai Dominik a világ egyik legjobbja a támadó középpályások között, számomra már az is felemelő érzés, hogy a keretben lehetek. Mindent megteszek azért, hogy kivívjam a mester és a szakmai stáb elismerését, úgyhogy várom a közös munkát.

– Marco Rossi arról is beszélt, egyelőre kérdőjeles, hogy a nemzetközi mérkőzések intenzitásának meg tud-e felelni. Elvégre harmincesztendős, és az elmúlt éveket az NB II-ben töltötte. Önben van ezzel kapcsolatban félelem, kétség?
– Nyilván nem játszottam még ilyen szintű meccseket. Kíváncsi vagyok az edzésekre is a válogatottnál, de úgy gondolom, könnyen tudok majd alkalmazkodni. Nagyon jó játékosok vannak a nemzeti csapatban, mindenkitől tudok és igyekszem is tanulni. Félelemről szó sincs, de kis izgalom persze van bennem. Bízom benne, hogy tartom a lépést a többiekkel, és megmutathatom, mit tudok.

– A szeptemberi-októberi mérkőzéseken kerettag volt két klubtársa, Tóth Milán és Doktorics Áron, most ön kapott meghívót. Mit mond ez el a Vasasról mint NB I-es újonccsapatról?
– Nagyszerű visszajelzés ez a klubnak is. Ha a csapat rendben van és jól szerepel, könnyebben felfigyelnek a játékosokra, akik ezáltal még inkább fejlődhetnek. Ragyogóan kezdtük az idényt újoncként, meccseket nyertünk, és bár a játékunkkal szerintem továbbra sincs gond, az utóbbi hetekben kisebb hullámvölgybe kerültünk, nem úgy jönnek az eredmények, ahogyan korábban. De az együttes rendben van, és óriási szerepe van a sportigazgatónak, az edzői stábnak, az egész klubnak abban, hogy immár a Vasasból is bele lehet kerülni a válogatottba, ahogyan hármunk példája is mutatja.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE 
Kapusok: Gundel-Takács Bence (Zalaegerszegi TE FC), Pécsi Ármin (TSV Hartberg – Ausztria), Tóth Balázs (Blackburn Rovers FC – Anglia)
Védők: Bolla Bendegúz (Rapid Wien – Ausztria), Csinger Márk (FC Groningen – Hollandia), Kerkez Milos (Liverpool FC – Anglia), Markgráf Ákos (FC Köbenhavn – Dánia), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Ferencvárosi TC), Szalai Attila (Pogon Szczecin – Lengyelország), Várkonyi Bence (Qarabag FK – Azerbajdzsán)
Középpályások: Baráth Péter (Sigma Olomouc – Csehország), Csongvai Áron (AS Saint-Étienne – Franciaország), Pető Milán (Paksi FC), Schäfer András (1. FC Union Berlin – Németország), Callum Styles (West Bromwich Albion – Anglia), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Tóth Rajmund (Konyaspor – Törökország), Urblík József (Vasas FC), Vitális Milán (AEK Athén – Görögország)
Támadók: Jurek Gábor (MTK Budapest), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Redzic Damir (RB Salzburg – Ausztria), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Szendrei Ákos (Debreceni VSC), Varga Barnabás (AEK Athén – Görögország)

NEMZETEK LIGÁJA
B-LIGA, 2. CSOPORT
5. forduló. November 14., szombat
18.00: Grúzia–Magyarország
20.45: Észak-Írország–Ukrajna

6. forduló. November 17., kedd
20.45: Magyarország–Észak-Írország
20.45: Ukrajna–Grúzia

 

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó Nemzetek Ligája: Szlovéniával, Törökországgal és Koszovóval egy csoportban a magyarok

Magyar válogatott
22 órája

Marco Rossi: Urblík József lehet Szoboszlai Dominik helyettese

Magyar válogatott
23 órája

Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült Rossi keretébe, Szalai Attila visszatér

Magyar válogatott
Tegnap, 13:04

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
Tegnap, 10:05

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:45

Kerethirdetés előtt – kik indulnak harcba az A-ligáért?

Magyar válogatott
Tegnap, 6:34

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2026.11.02. 23:13

Zombori Sándor bombagólját Bolíviában is emlegethetik a mai napig

Magyar válogatott
2026.10.31. 07:02