Atlétika: tíz hónap börtönt kérnek a BALCO-ügy főszereplőjére

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.10.16. 03:45
Címkék
A szövetségi ügyész tíz hónapos börtönbüntetést kér a BALCO laboratóriummal kapcsolatos doppingbotrányban érintett atlétikai edzőre, Trevor Grahamre. A korábbi sztáredző többek között Marion Jonesszal, Tim Montgomeryvel és Justin Gatlinnel is dolgozott együtt.
Grahamet májusban találta bűnösnek a San Franciscó-i bíróság hamis tanúzás miatt, mert bebizonyosodott, hazudott azzal kapcsolatban, hogy ismert-e egy tiltott szereket áruló kereskedőt, illetve az a korábbi állítása is megdőlt, hogy sohasem adott tiltott teljesítményfokozó szereket atlétáinak.A törvényszék elmarasztaló állásfoglalása tehát már a tavasszal megszületett, a büntetés mértékének bejelentésére azonban csak kedden kerül sor. Az ügyészséggel szemben Graham ügyvédei felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérték.Grahamet a THG-botrány kapcsán ismerte meg a közvélemény, miután az athéni olimpián Gatlin sikerét követően bevallotta, hogy ő küldött el egy mintát azonosításra az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségének (USADA).Tanítványai később sorra buktak le, majd Marion Jones tavaly bevallotta, hogy a tréner éppen a Victor Conte-féle BALCO-labor által fejlesztett „A tiszta” nevű szert adta neki – és másoknak – éveken keresztül. A májusi ítélethirdetés után az USADA örökre eltiltotta Grahamet.
Legfrissebb hírek

A Kassa simán továbbjutott a Szlovák Kupában

Minden más foci
7 perce

Osztrák hokiliga: egy gól is elég volt a Fehérvár Linz elleni sikeréhez

Jégkorong
15 perce

Niké Liga: Dunaszerdahely–Zólyombrézó

Minden más foci
23 perce

Erste Liga: fölényesen nyert otthon a címvédő Gyergyó

Jégkorong
24 perce

Férfi kosárlabda Eb: Görögország a bronzérmes

Kosárlabda
31 perce

Történelmi siker: a magyar U19-es amerikaifutball-válogatott legyőzte Nagy-Britanniát!

Amerikai sportok
32 perce

Magyar Kupa: mezőörsi bravúr a Komárom ellen

Labdarúgó NB II
42 perce

Nagy fölényben játszott a Betis, de nem bírt a Levantével

Spanyol labdarúgás
48 perce
Ezek is érdekelhetik