Atlétika: „A Haza Embere" kitüntetést kapott Schulek Ágoston

MTI MTIMTI MTI
2011.12.02. 12:51
Címkék
Posztumusz díjat kapott a 100-ak Tanácsától az október elején, 68 éves korában elhunyt Schulek Ágoston, a Magyar Atlétikai-szövetség (MASZ) korábbi elnöke, az Európai Atlétikai-szövetség (EAA) egykori alelnöke.

A család pénteki tájékoztatása szerint „A Haza Embere" kitüntetést Schulek Ágostonné Edit vette át.

„Életével, kiváló sportteljesítményeivel öregbítette híres családja nevét. Oktatta a jövő sportreménységeit, sportdiplomataként méltón képviselte hazánkat, egyéni sporteredményeivel pedig dicsőséget hozott az országnak. Alapítója, szervezője volt az 1993 óta folyamatosan és sikeresen működő TF Estéknek, számtalan civil szervezet tagjaként és vezetőjeként, mélyen hívő emberként, tiszta, megalkuvás nélküli életével, igaz hazaszeretetével példát adott az ifjúságnak, a jövendőnek. A HAZA EMBERE címmel fejezzük ki gazdag életművéért köszönetünket és elismerésünket" – áll a 100-ak Tanácsa által kiállított oklevélen.

A rövid betegség után, október 2-án elhunyt Schulek Ágoston a Vasas versenyzőjeként többszörös magyar bajnok és országos csúcstartó rúdugró volt, aki versenyzői pályafutásának befejezése után is (egészen haláláig) a magyar és a nemzetközi atlétikát szolgálta.

Legfrissebb hírek

Jhon Arias gólja döntött, Kolumbiával lett teljes a nyolcaddöntő mezőnye

Foci vb 2026
13 perce

Kolumbia továbbjutott, megvan a nyolcaddöntő teljes mezőnye

Foci vb 2026
17 perce

A szünetben vezetnek a kolumbiaiak

Foci vb 2026
1 órája

Jhon Arias kapáslövésével jutott a nyolcaddöntőbe Kolumbia – videó

Foci vb 2026
1 órája

Lionel Messi: Tudtuk, hogy semmit sem adnak ingyen

Foci vb 2026
2 órája

Elindult a tizenhatoddöntő utolsó meccse!

Foci vb 2026
2 órája

Videók: elképesztő bombagólt szerzett Cabral, de két argentin fejes döntött

Foci vb 2026
2 órája

Lionel Messi újabb rekordjai; Vozinha hozta azt, mint a spanyolok ellen – statisztikák

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik