Atlétikai ob: ismét Szekszárdon versenyeznek a hazai legjobbak

MTI MTIMTI MTI
2012.06.08. 15:22
Címkék
A jövő hétvégén rendezik meg Szekszárdon a 117. atlétikai országos bajnokságot, amely az utolsó lehetőség az Európa-bajnoki szintteljesítésre.

A magyar élmezőny garantáltan indul a versenyen, és várhatóan külföldi atléták is rajthoz állnak – mondta Csillag Balázs versenyigazgató pénteken Szekszárdon, a sajtótájékoztatón.

Ott lesz az ob-n a világranglista második helyén álló világbajnoki ezüstérmes kalapácsvető, Pars Krisztián, valamint a ranglistán negyedik diszkoszvető, Kővágó Zoltán. Szintén indul a hosszú kihagyás után múlt héten visszatért Kiss Dániel, a 110 gát Európa-bajnoki bronzérmese, illetve az ugyancsak gátas, az olimpiai A szinttől már csak két századra lévő Baji Balázs is.

Csillag kiemelte, hogy a Magyar Atlétikai-szövetség (MASZ) edzői bizottságának döntése alapján az idei ob nyílt verseny lesz, ami azt jelenti, hogy a Spiriev-táblázat szerint 1000 pont feletti eredménnyel rendelkező külföldi atléták is indulhatnak.

„Így várhatóan rajthoz állnak Szekszárdon a Tatán edzőtáborozó közel-keleti versenyzők" – mondta Csillag Balázs.

A versenyre várhatóan a tavalyihoz hasonló létszámban neveznek; 2011-ben 516 nevezés érkezett. A bajnokság mindkét napja hagyományosan a női, illetve a férfi kalapácsvetéssel kezdődik, változás viszont az eddigiekhez képest, hogy az első nap programját az 1500 méteres férfi síkfutás döntője zárja.

Az ob-t, amelynek másodszor ad otthont a 2011-ben elkészült szekszárdi atlétikai centrum, Schulek Ágoston (1943–2011) válogatott rúdugró, mesteredző, a magyar szövetség volt elnöke, az európai szövetség korábbi alelnöke emlékére rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Mexikó előnyben? Az angolok kapitánya a FIFA szabályozását és a magaslatot emelte ki

Foci vb 2026
3 perce

Massimiliano Allegri lett a Napoli vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
4 perce

„Olyan nekem, mintha a fiam lenne” – Yamal érzelmes vallomást tett kisöccséről

Foci vb 2026
14 perce

A Real Madrid közleményt adott ki Enzo Fernándezről

Spanyol labdarúgás
16 perce

Chris Froome bejelentette visszavonulását

Kerékpár
16 perce

Magyar légiós csapatánál kapott munkát Nestor El Maestro

Minden más foci
28 perce

Tuchel szerint a FIFA-szabályozás hatalmas előnyt jelent Mexikónak

Foci vb 2026
47 perce

Kézilabda: a 13. helyen zárta az U20-as női vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
49 perce
Ezek is érdekelhetik