Atlétika: 60 nap alatt akarja átszelni Indiát egy ultramaratonista

MTI MTIMTI MTI
2012.10.31. 08:22
Címkék
Hatvan nap alatt akarja keresztülszelni Indiát észak-déli irányban egy helyi ultramaratonista.

A 43 esztendős Arun Bhardvadzs a Himalájától kiindulva vette célba az ország legdélebbi csücskét. Az ultramaratonista már 1700 kilométert teljesített a 3900 kilométeres távból – adta hírül a The Indian Express című lap.

A sportember kezdetben még a kísérőszánnál is gyorsabban haladt: a jármű motorja ugyanis nehezen viselte a hegyekben uralkodó mínusz 18 fokos hideget.

„A csípőmtől lefelé minden egyes porcikám fáj” – idézte Bhardvadzsot a lap. A férfi átlagosan hetven kilométert tesz meg naponta. Az erőt próbáló kihívást elsősorban a lábai sínylik meg.

„Normális esetben negyvennégy és feles cipőt hordok, de mostanra negyvenötös méretűre duzzadtak a lábaim” – panaszolta a sportember, aki már négy pár cipőt elfogyasztott a túra során. A hasogató fájdalom miatt a lábbelik orrát és oldalát is kénytelen kivágni.

Bhardvadzs célja, hogy kulturálisan sokszínű országának egységességére irányítsa a figyelmet teljesítményével. Jövőre a nagyjából ugyanekkora távolságot jelentő kelet-nyugati irányban szeretné keresztülszelni Indiát.

Legfrissebb hírek

Gulácsiék a Mönchengladbach ellen kezdik a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
8 perce

Van, aki jobban hasonlít Erling Haalandra, mint Erling Haaland – a testvére az

Foci vb 2026
20 perce

Schmidt Gábor: Van erő a sportágunkban

Kajak-kenu
21 perce

Ilyen üzenetre nem számíthatott Haaland...

Foci vb 2026
33 perce

A Liverpool FC megemlékezett Szoboszlai Dominik szerződtetéséről

Légiósok
48 perce

Hátsó füves-kiállítás Veszprémben: „Visszahozta a gyermekkoromat”

Hátsó füves
57 perce

Algéria szövetségi kapitánya úgy ismeri a svájci válogatottat, mint a tenyerét

Foci vb 2026
1 órája

Vladimir Petkovic svájci múltja jelentős előny lehet az algériai válogatottnak

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik