Gyulai-emlékverseny: korábbi 100 m-es világbajnok is indul

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.24. 11:21
null
Kim Collins lesz a Gyulai-emlékverseny egyik húzóneve (Fotó: Reuters)
Kim Collins, a férfi 100 méter korábbi világbajnoka is indul a július 8-án, Székesfehérváron sorra kerülő Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon.

 

A szervezők keddi tájékoztatása szerint a klasszikus sprintszám tavalyi győztese idén sincs rossz formában, 10.11 másodperc a legjobbja ebben a szezonban, így jó futás várható tőle közel két hét múlva is. A 38 éves Collins 2003-ban nyerte meg a vb-t, de 2011-ben is bronzérmes tudott lenni.

A dobószámokban szintén neves indulók szereplését jelentették be a szervezők. Férfi kalapácsvetésben az olimpiai bajnok Pars Krisztiánnak többek között a világbajnoki címvédő lengyel Pawel Fajdekkel és a tavalyi vb-n mögöttük harmadik cseh Lukas Melichhel is meg kell majd küzdenie.

A nők hasonló számában Orbán Éva és a német világcsúcstartó, Betty Heidler szereplése már eddig is biztos volt. Hozzájuk csatlakozik – mások mellett – az Európa-bajnoki címvédő, korábbi világrekorder lengyel Anita Wlodarczyk, az Eb-második szlovák Martina Hrasnova, a világbajnoki negyedik német Kathrin Klaas és a téli dobó Európa Kupa győztese, a lengyel Joanna Fiodorow is.

Férfi diszkoszvetésben Kővágó Zoltán, Gerd Kanter és a junior Európa-bajnok Szikszai Róbert mellett a világbajnoki ötödik dél-afrikai Victor Hogan, a vb-hatodik lengyel Robert Urbanek, valamint az ausztrál Benn Harradine is dobókörbe lép majd Székesfehérváron.

Az már korábban kiderült, hogy a versenyen Carmelita Jeter világbajnok sprinter, illetve Ivan Uhov olimpiai bajnok magasugró is indul, csakúgy mint a 110 gát amerikai vb-győztese és olimpiai másodikja, Jason Richardsson.

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
Tegnap, 13:47

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47

Világos Adriana az U23-as Eb-t is megnyerte, Spiller Tiziana korosztályos rekordot gyalogolt

Atlétika
2025.07.19. 20:39

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05

Két táborra szakadt a MASZ elnöksége

Atlétika
2025.05.29. 09:02

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53
Ezek is érdekelhetik